hirdetés
2025. november. 14., péntek - Aliz.
hirdetés

 

Kevés testedzés is csökkentheti a depresszió kockázatát

Még egy kevés testedzés, például az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint.

 Az amerikai Betegségellenőrzési és -megelőzési Központ (CDC) szerint az Egyesült Államokban az ajánlott testmozgás heti 2,5 órás, mérsékelt szintű aerob edzés, például élénk séta, valamint az összes fő izomcsoport heti kétszeri edzése. Ez helyettesíthető erőteljesebb aerob testmozgással, például heti 1,25 órás futással, ugyanennyi erőnléti edzéssel együtt. A CDC szerint a mérsékelt és az erőteljes testmozgás javítja az alvást, csökkenti a vérnyomást, véd a szívbetegségek, a cukorbetegség és a rák ellen, csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot, és hatékony a szorongás és a depresszió ellen.

A JAMA Psychiatry folyóiratban szerdán közzétett metaanalízis 15, több mint 190 ezer ember bevonásával készült tanulmányt elemzett, hogy megállapítsa, mennyi testmozgás szükséges a depresszió csökkentéséhez, írta a CNN online kiadása. Az elemzés szerint azoknál a felnőtteknél, akik heti 1,25 óra élénk sétának megfelelő fizikai mozgást végeztek, 18 százalékkal alacsonyabb volt a depresszió kockázata azokhoz képest, akik nem mozogtak. A szerzők hozzátették, hogy heti 2,5 óra intenzív sétával már 25 százalékkal csökkent a depresszió kockázata.

A testedzés előnyei akkor mutatkoztak meg legjobban, amikor valaki a teljes passzivitásból mozdult ki azzal, hogy beiktatta a testmozgást az életébe. Az ajánlott szintek feletti testmozgás azonban nem járt további előnyökkel.

A szerzők szerint eredményeik az életmóddal kapcsolatos ajánlásokat megfogalmazó egészségügyi szakemberek számára is fontosak lehetnek. "Már heti háromszori séta is jobb mentális egészséget biztosít az embereknek, mintha egyáltalán nem mozognának", hangsúlyozta Adam Chekroud, a Yale Egyetem professzora, egy hasonló, 2018-ban megjelent tanulmány szerzője. Egy 2020-ban közzétett tanulmány pedig azt emelte ki, hogy még a könnyű testmozgás is segít megvédeni a gyerekeket a depresszió kialakulásától. A kutatás szerint napi 60 percnyi egyszerű testedzés 12 éves korban a depresszió 18 éves korban tapasztalt, átlagosan 10 százalékos csökkenésével volt összekapcsolható. A mozgásformák közé tartozott a futás, a kerékpározás és a gyaloglás, valamint olyan tevékenységek, mint a házimunka, a festés vagy a hangszeren való játék.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...