hirdetés

Kevés az asszisztens, maguknak képeznek

Saját forrásból képez aneszteziológiai és műtős szakasszisztenseket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház.

Az aneszteziológiai képzésben tizenöten, a műtősnőiben pedig huszonöten kezdik meg tanulmányaikat – számol be az MTI az intézmény főigazgatójának pénteki sajtótájékoztatójáról. Mint Adorján Gusztáv elmondta, a negyven emberből tizenketten most is a kórházban dolgoznak. A tervek szerint 2017 szeptemberében befejeződő, 1100 órás tanfolyamok a kórház dolgozóinak ingyenesek lesznek, a külsősöknek tandíjat kell fizetniük. A kórház vezetője kifejtette, különösen a speciálisan képzett dolgozók hiányoznak az egészségügyi ellátórendszerből, ami a két szakterület esetében fokozottan igaz; a mindennapos betegellátást érzékenyen érintik például a műtősnő hiányában elmaradó műtétek. A két képzést saját szervezésben és erőforrásból, pályázati támogatás nélkül indítják el. Nyíregyháza mellett Debrecenből, Miskolcról, Kisvárdáról, Egerből és Kecskemétről is vannak jelentkezők, az érintettekkel tanulmányi szerződést köt a kórház.

A kezdeményezés nagy előnye, hogy a kórházban növekszik a szakképzett munkavállalók száma, növelhető a műtői kapacitás, ezzel együtt a városlisták is rövidülhetnek – tette hozzá a főigazgató. A felsőfokú OKJ-s szakképesítést adó tanfolyamokon kórházi szakorvosok és szakasszisztensek, valamint vendégelőadók oktatnak.

A szabolcsi gyógyintézményben központi forrásból elindul egy felzárkóztató program is, amelyre az alapápolási képesítéssel sem rendelkező dolgozók jelentkezhetnek. Huszonkilencen általános ápoló, tizenketten pedig csecsemő- és gyerekápoló képesítést szerezhetnek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...