Kényszertársbérletre ítélt védőnők és házi gyermekorvosok

Az első szakdolgozói kollégiumot az ápolók mellett a védőnők harcolták ki maguknak, s csak őket követően tehették meg ugyan ezt a dietetikusok és a gyógytornászok, sorolja a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. Csordás Ágnes hangjában megbántottság és csalódottság keveredik, mert bár éllovasok voltak, az új rendszerben övék az egyetlen szakdolgozói kollégium, amelynek önállóságát megszüntetésre ítélték. Az összeállított lista szerint a gyermek alapellátást reprezentálni hivatott testületen három szakma osztozkodna: a házi gyermekorvosok, az ifjúsági és iskolaorvosok valamint a védőnők. Az elnöknő szerint 3 tagú testületük már csak azért is kilógna a sorból, mert míg a többi – 59 tagozat – szakmai alapon, az övék az egyetlen, amely ellátási szint szerint szerveződne.

A szakmai statisztikákban szereplő 5029 védőnő kompetenciája két millió emberre, közöttük több mint 900 ezer gyermekre terjed ki. A gondozást részben az egyes területi szolgálatok látják el, de a szakemberek 20 százaléka – 1120-an – iskolai védőnőként dolgozik, mivel ennél lényegesen kevesebb főállású iskolaorvos van a tanintézetben. Dolgoznak védőnők még a szülészetek újszülöttosztályán, s az ÁNTSZ Családvédelmi Szolgálatánál.

A védőnők azzal érvelnek, hogy feladatuk nem korlátozódik a házi gyermekorvosok által 18 éves korukig ellátott gyermekekre. Munkájuk a várandós gondozással veszi kezdetét, ennek révén felnőtt háziorvosokkal illetve nőgyógyászokkal és szülészekkel kerülnek kapcsolatba. S bár munkájuk dandárját valóban a gyermekek fejlődésének figyelemmel kísérése, tanácsadás, a szülők segítése, támogatása adja – az az időszak tehát, amikor együtt kell működniük a házi gyermekorvosokkal – a preventív, népegészségügyi programokban már az egészségügy más szereplőivel kerülnek munkakapcsolatba. A feladatkör bővülését jól mutatja az a program, amelynek keretében eddig több száz védőnőt képeztek ki kenet levételre, vagyis a méhnyakrák szűréseken való részvételre. A kompetencia bővülése azonban várhatóan nem áll meg itt, a nőgondozás keretén belül például egyre nagyobb szerephez jutnak a felnőttek körében végzett népegészségügyi szűrések kommunikációjában. A nyugdíjkorhatár 65 évre történt emelése azt jelenti, hogy a nők többsége a sok esetben életmódváltást, gyakorta kisebb – akár tanácsadással is kezelhető – egészségügyi problémát elő hozó menupauza időszakában is munkában áll majd. Ez a preventív tanácsadás kiszélesítésére ad lehetőséget.

A védőnői munka ugyanakkor erősen kapcsolódik a szociális szférához is, mintegy a gyermek- és családvédelem jelzőrendszereként működve, s természetesen munkaadójukhoz, az önkormányzathoz.

A házi gyermekorvosokkal történt közös kollégiumi tagozatba sorolás ellen szól Csordás Ágnes szerint az is, hogy míg ők közalkalmazottak, a doktorok vállalkozóként dolgoznak. Az eltérő feltételek más szervezetekhez kapcsolódó, másfajta problémák megoldását kívánják tőlük, s hiába a közös csapat, ebben nemigen tudnának segíteni egymásnak. De mintha az egészségügy egykori reformerei, már a kilencvenes évek elején a védőnői hálózat egyfajta szervezeti önállósága mellett döntöttek volna. Bár az elmúlt két évtized történései alapján az sem elképzelhetetlen, hogy mindez csupán a végiggondolatlanság vagy a véletlen műve.

Logikusan ugyanis csak ezzel magyarázható, hogy míg a háziorvosokat és házi gyermekorvosokat szabad vállalkozókká tették 1992-ben – nem mellékesen feloldva területi ellátási kötelezettségüket –, addig a védők önkormányzati irányítás alatt maradtak, pontosan körülírt körzeti határokkal.

Szaladnának e közösnek eltervelt akolból a házi gyermekorvosok is, derül ki Huszár András szavaiból. A közös tagozatba szervezés logikus okát ők sem látják, mondja a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. Míg a védőnők attól tartanak, hogy szavazathátrányba kerülnek a mindenképp orvosi többséget felvonultató három fős tagozatban, s 15-ös létszámmal létrejövő tanácsadó testületben, a HGYE is problémásnak tartja a tagjelölési rendszert, utóbb az eltérő szakmai prioritások együttes kezelését. Ebben tehát teljes az egyetértés.

A házi gyermekorvosok azt sem értik igazán, hogy miként sorolták tagozatukba harmadiknak az iskolaorvosokat, akik közül mindössze 279-en végzik főállásban e tevékenységet – ráadásul körükben a szakvizsga követelmények sem egységesek -, miközben 1265 házi gyermekorvos lát el iskolaorvosi feladatokat.

A jelenlegi formában, mondja Huszár András, könnyen előfordulhat, hogy működésképtelen lesz a tagozatuk, aminek veszélyét Csordás Ágnes is érzi.