Kárelhárításra szakosodnak az egészségügyi államtitkárok

A helyzet talán nem lesz annyira durva, mint ahogy a háttérintézmények felszámolásáról szóló első bejelentések alapján tűnt, jelezte némi optimizmussal helyzetértékelő előadásának első mondataiban Sinkó Eszter, az IME XI. Regionális Egészségügyi Konferenciáján. Az óvatosság persze nem árt, ezt jelezte az egészségpolitikai szakértő is, mondván: reméli, a kormányzati döntés nem írja felül a fentieket. Jelenleg annyit sejteni, hogy a hivatalrend karcsúsításának az egészségügyben is lesz egy vezéráldozata, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ.

Amennyiben a kiszivárgó hírek igaznak bizonyulnak, megtarthatja önállóságát az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH), s vélhetően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) helyzete eddig sem volt kétséges, s vélhetően az évtizedekig független, majd a GYEMSZI-be olvasztott, s onnan tavaly tavasszal kiválva ismét önálló hatóságként működő Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is képes lesz „kijárni” a beolvasztás elkerülését. Nem lebecsülendő a Lázár János-féle listán szintén szereplő Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (EKK) fontossága, emlékeztetett az előadó. Ez a szervezet áll ugyanis szerződésben az összes jelenleg Magyarországon szakorvosképzésben résztvevő doktorral, e hivatal folyósítja a munkabérüket – az átszervezés akár fennakadást is okozhat a rezidensek körében. Sinkó Eszter arra is emlékeztetett, hogy az egymást érő átalakítások elbizonytalanítják az egészségügy résztvevőit, akik nyugalmuk érdekében akár a lábukkal is szavazhatnak: az amúgy is humánerőforrás katasztrófa felé sodrodó ágazgat további szakembereket veszíthet el.

Az irányítási rendszerben nagyon erős elbizonytalanodás tapasztalható, szereplői között patthelyzet alakult ki, mindenki a másikra vár, senki sem tudja, hogy tulajdonképpen mi a feladata. Ez nem csak az átalakításokkal – utoljára alig egy éve került sor hasonlóra – magyarázható, hanem azzal is, hogy 2010 óta az egymást érő változtatások (államosítás, 62 éves korhatár, feladatok átcsoportosítása a kormányhivatalokhoz stb.) külső kezdeményezésekre történnek, előzőleg senki sem konzultál az ágazat szakembereivel és vezetőivel, akik jobb híján folyamatosan kárelhárítással foglalkoznak. A szakpolitika lényegében eltűnt a rendszerből.

Visszatérve a háttérintézmények sorsára: a minisztérium minden hatósági jogkört az OTH alá vonna, hogy ez mit jelent a gyakorlatban, nem tudni. Abban viszont biztos Sinkó Eszter, hogy nem szerencsés a közvélemény elől eldugdosni az ÁNTSZ felülvizsgálati jelentését. A kiszivárgott hírek szerint az OEP ellátásszervezői feladatát – amellyel ugyan tavaly felruházták, de aminek gyakorlati alkalmazására lényegében azóta sem került sor – elveszik a pénztártól. Egyes hírek szerint talán az OTH kapja meg, de ez egyáltalán nem biztos.  Az ÁEEK csöndben van, talán azért – találgatott az előadó –, mert a GYEMSZI-t annyian utálták, hogy jobbnak látják most egy kicsit háttérbe vonulni. Jó döntésként értékelte a szakember az egységes számlatükör valamint az osztályos kontrolling rendszer bevezetését, de a kórházi menedzsmenttel is kezdeni kellene valamit, akik láthatóan fennakadtak a hivatal torkán. Tavaly az OBDK-hoz került jó néhány feladat, például a szakmai minőségértékelések, az irányelvek készítése, az akkreditációs rendszer üzemeltetése. Vajon mi lesz ezekkel a központ megszüntetése után?

Ami a szolgáltatókat illeti, a 69 ezer kórházi ágy – ebből csak 42 ezer szolgálja az aktív betegellátást! – valóban sok, ebből 4-5 ezret átadnának a szociális szférának, s miközben ez nem jelent túl nagy megtakarítást, a reménybeli átvevők már arról vízionálnak, hogy egy-egy komplett kórházat kapnak. A megegyezés tehát itt sem ígérkezik egyszerűnek.

A politikusok fejében van egy hibás gondolat: a mai kórházigazgatók trehányak, lusták, nem hajlandók érdemi kérdésekkel foglalkozni, s csak növelik az adósságot. Ez a megállapítás nem igaz, szögezte le Sinkó Eszter, de erről képtelenség meggyőzni a döntéshozókat, miközben számos kormányzati döntés ebből a hibás percepcióból fakad. A politikusok  rendre arra hivatkoznak, hogy hiába adtak 60 milliárdot tavaly az adósság csökkentésére, év végére a tartozásállomány 42 milliárdra hízott, miközben azzal nem hajlandók szembenézni, hogy a kórházi ellátások eleve durván alulfinanszírozottak. A szakértő ugyanakkor szólt arról a sajátos csapdahelyzetről is, amelyben a politika vergődik. Mindenki tudja, hogy a kórházi rendszer átalakításra szorul. A városi legenda szerint a korábbi államtitkár, Zombor Gábor le is tett egy ezzel kapcsolatos tervet a kormány asztalára, ám a politikusok azt túl veszélyesnek tartották, hiszen jól tudják: ezzel akár választásokat lehet elbukni.