Karácsonyi oratórium a gyerekkórházban

Dagadó hasú, lila felhőkkel ígért havat a reggel, a dél viszont már vakító napsugarakkal érkezik a budapesti Üllői útra, ahol a szürke házak sorát piros, sárga, narancs és kék színekkel töri meg a Heim Pál Gyermekkórház épülete. Színes mesefigurák falra festett mosolya kísér a folyosón. A megszokott „kórházszag” helyett mézeskalács illata lengi be a hetedik emeleti szobát, ahol a tetőablakon beeső sugarakban fehér tüllszoknyácskában, masnis cipőben apró, szőke kislány hatalmas, bogárbarna szemekkel méreget a narancssárga fotel mögül. Csenge. Az első kisgyermek, akit a Heim Pál Gyermekkorház ECMO (extracorporalis membrán oxigenátor) készüléke mentett meg.

Nyitány

Mindig is makkegészséges, jó kedélyű, jó étvágyú kis csemete volt a most négy esztendős Csenge. Szülei, Karmanóczki Béla és Eszter eleinte nem is gondoltak semmi rosszra, amikor köhögni kezdett október közepe tájt, hiszen pár nappal korábban még önfeledten játszott egy családi kiránduláson. A több napja tartó köhögés miatt Eszterben aztán mégis felülkerekedett az aggodalom, és bár sem láz, sem orrfolyás nem kísérte az egyetlen tünetet, mégiscsak felkeresték a gyermek háziorvost.

– Egy keddi nap, délutáni alvásból nagyon rossz közérzettel ébredt Csenge – emlékszik vissza a sorsfordító napra Béla. – Felmerült, hogy tüdőgyulladása lehet, de akkor még csak egy csütörtöki kontrollra készültünk a rendelőbe.

– Addigra már biztos voltam benne, hogy ez valami más – veszi át a szót Eszter. És bár a kicsi rengeteget ivott, a végül házhoz hívott családorvos kiszáradásról beszélt, és még aznap a miskolci kórházba irányította a levert, bágyadt, fáradékony Csengét. A péntek már az intenzív osztályon érte őket.

– Egyre durvább tünetek és szövődmények jelentkeztek – fűzi tovább a visszaemlékezést az édesapa. Maszkon át kapott oxigént, közben antibiotikummal kezelték a tüdőgyulladást, de egyre csak romlott az állapota. Mindig jött valami, amire az orvosok nem számítottak, végül be is kellett csövezni, hogy elegendő levegőhöz jusson. Ám ez sem hozta meg a kívánt javulást. Ekkor irányították bennünket a Heim Pál kórházba.

Recitativo

Súlyos légzési elégtelenséggel járó, baktérium okozta tüdőgyulladás. Ezzel a diagnózissal érkezett az országos gyermekgyógyintézetbe Csenge. Dr. Kiss Gabriella, a Központi Anesztheziológiai és Intenzív Osztály vezető főorvosa fogadta.

– Csengének nem működött a tüdeje, oxigenizálni kellett a szervezetét, azaz egy-egy nagy érre kötve beiktatni a keringésébe egy gépet, amely kiszűri a vérből a széndioxidot, és feltölti azt oxigénnel – írja le az ECMO működésének lényegét a főorvos. – Önmagában ez az eljárás nem gyógyítja meg a beteg szervet, de lehetővé teszi, hogy óvatos lélegeztetés mellett pihenni, gyógyulni tudjon, amíg a gyógyszeres terápia kifejti a hatását.

Bár gyermekkorban gyakoriak a légúti megbetegedések, és az őszi-téli időszakban sokszor fordulhat elő náluk súlyos tüdőgyulladás, az ECMO-ra mindössze 10-15 gyermeknek lehet szüksége évente Magyarországon. Jól reagáló, szövődménymentes eseteknél 7-14 napon át dolgozhat a tüdő helyett a gép, de Kiss Gabriella azt mondja, hosszú hetekig, hónapokig tartó kezeléseket is leír a szakirodalom.

– Elvben van lehetőség arra, hogy az eljárás ideje alatt a beteg éber állapotban legyen, de Csengét altattuk abban a nyolc napban, amíg a készülékre volt kötve – árulja el az orvos, hozzátéve, hogy lassan, fokozatosan ébresztették a kislányt.

Tercett

– Voltak kritikus napjaim – emlékszik vissza könnyben úszó szemekkel a kezelés időszakára Eszter. Bár a kórház biztosított volna elhelyezést az anyaszállón, a család inkább naponta járt fel Budapestre Miskolcról, főleg kisfiuk, a kilenc éves Noel kedvéért.

– Menetrendszerűen felébredtem minden nap hajnali háromkor, volt, hogy napokig nem ettünk semmit – meséli Béla. – Reggel elvittük Noelt az iskolába, aztán két óra autózás a fővárosba, Csengéhez az intenzívre, délután 4-6 óra között indultunk vissza – mondja, és máris váltja a történet felidézésében Eszter, aki arról beszél, hogy odahaza a nagyszülők igyekeztek őket pótolni Noel számára, aki – egyelőre – viszonylag jól vészelte át, hogy kishúga súlyos betegsége miatt kevesebb figyelem jutott rá.

– Talán kicsit visszahúzódóbb lett – mondja Eszter, átölelve a széke mellett ácsingózó kisfiút, aki korábban szégyenlősen bár, de kezét nyújtva, teljes nevén bemutatkozott, pont, mint a nagyok.

Október 27-e, szombat. Csenge azon a napon került le az ECMO-ról – emlékeznek együtt a szülők, felidézve, hogyan ölelte meg könnyek között Noel a hosszú altatás után a kissé még bizonytalanul lépegető kistestvérét, amikor a kórházban, 29 nap után először találkozhatott vele ismét.

Közjáték

Míg Kiss Gabriella arról beszél, hogy a kontrollvizsgálat, ami miatt a család Budapestre érkezett, a számos lehetséges szövődmény közül a neurológiai problémákat térképezte fel – negatív eredménnyel, ahogyan a vesék, és minden más szerv is épségben maradt, belép a szobába Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója. Kezében tányér, rajta mandaringerezdek, a tüllszoknyás kislány mindjárt odaperdül, és elvesz egyet. Az édesanya mosolyogva szúrja közbe: náluk minden nap tíz órakor gyümölcsosztás van, egyébként pedig Csenge a kezelés ideje alatt 3 kilót fogyott – 21-ről 18-ra –, és bár nagyon nehezen jött vissza az étvágya, de ma már pont olyan, mint régen.

– Ezt a nagy mackót tőlünk kapta Csenge – mutat a kislánnyal majdhogynem azonos méretű plüssállatra Nagy Anikó. – Nálunk minden gyerek, aki súlyos betegségből talpra áll, és kontrollra érkezik, ajándékot kap a viszontlátás örömére – magyarázza, majd azt is megtudom, korábban csak a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben (GOKI) volt gyerekek kezelésére alkalmas ECMO-készülék Magyarországon, így a Heim Pál velük együttműködve tudta megmenteni egy súlyos tüdőgyulladással küszködő kislány életét tavaly.

Csenge dr. Kiss Gabriella osztályvezető főorvossal és Nagy Anikó főigazgatóval

– Széles körű szakmai összefogás eredménye volt a tavalyi siker, de már akkor úgy gondoltuk, hogy országos intézményként biztosítanunk kell egy ECMO készüléket a súlyos tüdőproblémák ellátásához – folytatja a főigazgató. A készüléket – amelyet a forgalmazó 30 millió forint helyett fél áron biztosított az ország valamennyi, arra rászoruló gyermekének – végül a Hungaropharma Zrt. anyagi támogatásával vehette meg a kórház, így az intézmény az egész ország területéről fogadni tudja a súlyos tüdőbetegséggel küzdő gyermekeket.

– Ilyen indikációval a mi kórházunkban Csenge volt az első, akit kezeltünk – hangsúlyozza Kiss Gabriella is. – A GOKI gépe szívbeteg gyermekek keringési támogatását szolgálja, ha azt lefoglaljuk, a tervezett műtétek lassabban kerülhetnek sorra. Emiatt is tartottuk fontosnak, hogy saját ECMO-nk legyen – magyarázza még a főorvos, és beszél arról is, hogy speciális képzés során sajátították el kollégáival a gép technológiáját és használatát elméletben és gyakorlatban.

Miközben elindulunk a másik épületben lévő intenzív osztály felé, ahol az ECMO nyolc napon át biztosította, hogy Csenge tüdeje gyógyulni tudjon, Nagy Anikó azt is elmondja, az ország összes gyermekosztályát levélben tájékoztatták arról, hogy mindenkinek rendelkezésére áll a készülék, fogadni tudják a súlyos állapotú gyerekeket.

– Most is érkezik egy kisgyermek tüdőgyulladással, aki ugyan még nem szorul a gépre, de az állapota indokolja, hogy a közelében legyen – árulja el a főigazgató. – Végstádiumban, amikor sem a hagyományos tüdőgyógyászat, sem az intenzívterápia nem segít, ez az utolsó megoldás – mondja ki a súlyos szavakat, és megsúgja azt is: bizony sírtak a kórház dolgozói azon a napon, amikor a kislány tüdeje visszavehette az ECMO szerepét.

– Ezért érdemes túllépni a munkánkból adódó feladatainkon – osztja meg Csenge történetének nyomán Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója. Úgy emlékszik, elgondolkodtatta és megindította a GOKI és a Heim Pál tavalyi összefogása egy kislány életéért, ezért döntöttek úgy, hogy támogatják a készülék megvásárlását. – Ha vállalatvezetőként, egészségügyben dolgozóként, és emberként is ki tudunk szakadni a napi rutinból, életeket menthetünk meg.

Hallelúja

– Nem éreztem, hogy elveszítem, tudtam, hogy egyszer minden olyan lesz, mint régen – mondja Eszter Csengére nézve, aki éppen egy mézeskalács terepasztal mellett Kiss doktornővel és Nagy Anikóval hóembert és kutyaházat fedez fel a cukormázzal behavazott házikók és fenyőfák között. Kicsi ujjával mutatja a doktor néniknek: – Ott van!

– Apa, anya! Játszunk? – hívja a szüleit a kislány, miközben Béla képet mutat a telefonján, amelyet a munkatársai küldtek a generátorgyárból azon a napon, amikor Csenge lekerülhetett a gépről. A teljes kollektíva kivonult akkor, hogy feltarthassák a feliratot: Jobbulást Csenge!

Bár januárban, és rá félévre még jönni kell kontrollvizsgálatra, ezen a napos, ám szikrázóan hideg decemberi napon a Karmanóczki család talán azt is nyugtázhatta: a kislányuk ismét teljesen egészséges.

A kis harcos – ahogy anya nevezi – odalent az osztályon, ahol némán áll az ECMO az üres betegágy mellett, boldogan üdvözli az ismerős nővérkéket. Reppenő tüllszoknyájában pörög, élvezi a dicséreteket. Semmi rossz emléke nem maradt, talán csak egy „szuri” rémlik fel az elhomályosuló távoli napokból. Becsomagolt ajándék kerül elő, Csenge adja át, segít kibontani is. Hatalmas poszter bújik elő a piros papírosból, rajta egy szőke hajú, barna szemű kislány fekete-fehér fotója, rajta szív, benne felirat:

Köszönöm, hogy megmentették az életemet!