hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Jogellenesen távolították el az EKI éléről, ezért próbálják "lejáratni"

Ez Kárpáti Zsuzsannának, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet volt főigazgatójának álláspontja a tegnap bejelentett feljelentéssel kapcsolatban.

Az intézet volt vezetője Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos kijelentésére reagált, miszerint az EKI-vel kapcsolatos bűncselekményekhez ő is jelentősen asszisztált.

"Ez egy szánalmas és nevetséges próbálkozás a lejáratásomra, amelynek semmi alapja nincsen" - kommentálta az elhangzottakat, majd megismételte korábbi kijelentését: "nincs félnivalóm, állok a vizsgálat elé".

Munkaügyi bíróságra ment, visszahelyezését kérte

Kárpáti Zsuzsanna elmondta, hogy a munkaügyi bíróságtól már kérte a főigazgatói posztra való visszahelyezését, ahonnan szerinte jogellenesen távolították el.

Kifejtette továbbá azt is, hogy a főigazgatói teendőket jelenleg az a Fidesz-KDNP vezette minisztérium által megbízott személy látja el, aki korábban mellette dolgozott gazdasági igazgatóként. Ő ellenjegyezte és ismerte a szerződéseket, Kárpáti Zsuzsanna ismeretei szerint viszont a felügyeleti szerv felé egyetlen esetben sem tett kifogást.

Budai Gyula sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ismeretlen tettes ellen sikkasztás és hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen az EKI-nél folytatott vizsgálat során feltárt visszásságokkal összefüggésben. Mint mondta, a vizsgált időszakban Kárpáti Zsuzsanna volt az intézet főigazgatója.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink