hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Jakab Ferenc szerint elég évente egy Covid-vakcina

Nem érdemes sorozatban oltatni magunkat, a többségnek évente egy emlékeztető oltás lehet indokolt az őszi-téli felfutás előtt, mondta Jakab Ferenc a 24.hu-nak.

Nem kell már hullámokról beszélni. A vírus nem tűnik el, folyamatosan közöttünk van, itt is marad, és szezonálisan kisebb-nagyobb járványokat okoz. Erről lehet szó most is.

Nyáron a többi között a meleg, az UV-sugárzás és az, hogy kevesebbet vagyunk beltéren összezárva, nem kedvez a felső-légúti vírusoknak. De ettől még jelen vannak a környezetünkben, nyáron is „náthásak” lehetünk vagy elkaphatjuk az influenzát, csak sokkal kisebb rá az esély. Itt van ugyanakkor a rendkívül gyorsan terjedő, hatékonyan fertőző omikron, amely sokkal jobban kihasználja a lehetőségeket, mint a rokon, felső légúti vírusok.

A lehetőségeket pedig mi magunk biztosítjuk a számára. Nem hordunk maszkot, gyakorlatilag elengedtük az óvintézkedéseket, sokak vagy nem is adatták be a harmadik adag vakcinát, vagy már viszonylag régen kapták meg, közben pedig gyakran járunk tömegrendezvényekre. Az omikronhoz hasonló vírus enyhébb fellángolása ilyenkor mondhatni törvényszerű, még ha nem is olyan erővel, mint télen.

Továbbra is nagyon fontos hangsúlyozni: az oltásokat nemcsak a magunk, hanem a környezetünkben élők érdekében kell beadatni. Soha nem tudhatjuk, éppen kire szórjuk a számunkra csupán kis kellemetlenséget okozó vírust a buszon, munkahelyen, bevásárlás közben – mondta a 24.hu-nak Jakab Ferenc virológus professzor, a Pécsi Tudományegyetem rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője, aki nem támogatja a 3-4 havonta beadatott emlékeztető oltásokat.

Ennek akkor volt értelme, amikor egy berobbanó, akut hullámot kellett mindenáron elnyomni, visszaszorítani, és ez sikerült is 2020 és 2021 folyamán. Tudomásul kell vennünk, hogy a SARS-CoV2 itt van velünk, mint az influenza, vele együtt kell élnünk a mindennapjainkat.

(forrás: 24.hu)

Könyveink