hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Iskola-egészségügyi központ Debrecenben

Országosan egyedülálló iskola-egészségügyi ellátóközpontot és egészségfejlesztési irodát hozott létre Debrecenben az önkormányzat együttműködve a helyi egyetemmel, közölte a város polgármestere az intézmény átadásán pénteken.

Papp László jelezte: Debrecenben 72 ezer fiatal tanul, köztük 38 ezer általános és középiskolás diák. Utóbbiak közül évente 19 ezer fiatal teljes szűrését biztosítják, a hagyományos laboratóriumi és fizikai szűrővizsgálatok mellett fogászati és ortopédiai szűrővizsgálatokat is elvégeznek. Ilyen komplex szűrővizsgálat, amely a Debreceni Egyetem (DE) és városi egészségügyi ellátórendszere összefogásával jött létre, nincs másutt az országban - fűzte hozzá a polgármester, megjegyezve, hogy az önkormányzat 45 millió forint értékű ingatlant, egy volt iskolaépületet biztosított a központ kialakításához.

Széles Diána alpolgármester az MTI-nek elmondta: az első iskolabusz hétfőn reggel érkezik a központba, ahol napi száz diák komplex szűrését végzik el. A szűrővizsgálatokon második osztálytól kétévente vesznek részt a diákok, és egészen a 12. évfolyamig kísérik végig az egészségi állapotukat. A szűrővizsgálatokat egy egészségnap keretében biztosítják a gyerekeknek, erről valamennyi debreceni iskolafenntartóval – egyházakkal, a Debreceni Szakképzési Centrummal (DSZC) és a tankerületi központtal  megállapodtak  ismertette Széles Diána.

Bács Zoltán, a DE kancellárja azt emelte ki, hogy a helyi sportcentrum Kincskereső programjában is új minőséget jelent az iskola-egészségügyi központ, ahol hamar kiderülhet, hogy egy-egy gyerek milyen adottságokkal milyen sportot űzhet.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója jelezte: a szűrő- és fejlesztőközpontban harminc iskolaorvos és harminc iskolai védőnő dolgozik. Kiemelte: a központban éveken át azonos mérési módszerekkel vizsgálják a debreceni diákokat, ezáltal megbízható és összehasonlítható adatok alapján követhetik nyomon a fiatalok állapotát, és hatékonyabban léphetnek fel az egészségmegőrzés érdekében. Fontos szerepet játszik a központ az egészségtudatos nevelésben is, a diákok például az újraélesztést is megtanulják  fűzte hozzá Papp Csaba.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés