hirdetés

Így gyorsítanák az ellátást a szakrendelőkben

A kabinet szándéka szerint megszüntetik a szakrendelőknek azt a lehetőségét, hogy csak a területükhöz tartozó betegekre korlátozzák az ellátást, írja a Népszava.

A nyilvánosan meghirdetett időpontjaikban fogadniuk kell az ország bármely részéről érkezőket. Azaz megszűnik a beutalók konkrét szakrendelőhöz kötöttsége, azzal oda mehet a beteg az ellátásáért, ahová akar, illetve ahol szabad időpontot talál. 

A Belügyminisztérium honlapján közzétett javaslat egyúttal arról is rendelkezik, hogy a járóbeteg-ellátóknak a jövőben – a sürgősségi ellátások kivételével – valamennyi szabad időpontjukat fel kell ajánlaniuk a digitális időpontfoglaló rendszerben. Csak a kontrollvizsgálatokra, a saját szakorvosaik, illetve területükön dolgozó háziorvosok számára tartalékolhatnak.

Ha jól értelmeztük a javaslatot, írja a lap, akkor az érvényes beutalóval akár több helyre is lehet időpontot foglalni, ám amint megtörténik valahol a beteg ellátása, úgy az összes többi időpontja automatikusan törlődik. 

Szakértők szerint ez némileg tisztíthatja a rendszert és ezzel újabb ellátási lehetőségekhez jutnak a sorban állók.

Az új szabály bővíti a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozási keretét. Amint az érintett szolgáltatók teljesítik az előírt feltételeket többletfinanszírozást kapnak. A rendelettervezet 7,5 milliárd forintos többlet költséggel számol.

A lap megkérdezett szakrendelő-vezetőket az új jogszabály-javaslatról. Többen attól tartottak, hogy a tervezetben leírtak nyomán megszűnhetnek az eddig alkalmazott előjegyzési rendszerek – például a telefonos, a személyes, e-mailes időpontfoglalás. Érdeklődtek a Belügyminisztériumban, válaszukban azt írták: „az EgészségAblakban és az 1812 Egészségvonalon elérhető időpontfoglalási lehetőségek nem szűkítik, hanem bővítik a már meglévőket. A szakrendelőkben, a járóbeteg ellátásban rendelkezésre álló időpontfoglalási lehetőségek továbbra is a páciensek rendelkezésére állnak.”

jennycepeda képe a Pixabay-en
jennycepeda képe a Pixabay-en

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...