hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Így futunk neki az újrainduló elektív műtéteknek

A szikétől az implantátumokig számos műtéti eszközből jóval kevesebb fogyott az operációk elmaradása miatt, írja a Növekedés.hu.

Fél éve, tavaly november 10. óta csak sürgős operációkat, illetve olyan beavatkozásokat lehet végezni a magyar kórházakban, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járna. Május 3-ától ugyan újraindulhatott az egynapos sebészeti ellátás, de nagyobb tervezett műtéteket, például csípő- vagy térdprotézis-beültetéseket csak mától végezhetnek a kórházakban.

Az enyhítés időszakában azonban, amely ráadásul egybeesett a nyári szabadságolásokkal, nem tudtak megoperálni mindenkit, akinek addig elmaradt a műtétje. A várólistás beavatkozások gyakorlatilag teljesen leálltak, hiába igyekeztek ezeket felpörgetni a kórházak. A második zárlat nyomán rendkívüli módon felduzzadtak a kórházi várólisták – és ezt az időszakot azok az orvostechnikai beszállítók is megérezték, akik az ilyen beavatkozásokhoz, illetve általában a műtétekhez használatos eszközöket, műszereket gyártják, forgalmazzák.

Mint az Orvostechnikai Szövetség főtitkárától a Növekedés.hu megtudta, mivel a korábbinál lényegesen kevesebb sebészeti beavatkozást végeztek a kórházak, ez az egyszer használatos műtéti textíliák, műtéti egységcsomagok forgalma is visszaesett. A modern kötszerek felhasználására is hatással volt a járvány, mert kezdetben a sebkezelő ambulanciák forgalma is visszaesett, de ezen a területen olyan jelentős az ellátási igény, amit még a pandémia sem tudott érdemben megtörni – fogalmazott Rásky László.

A sebészeti feltáróknál, sebészeti, urológiai, nőgyógyászati, andrológiai implantátumoknál (sérvhálók, inkontinencia-hálók), a fül-orr-gégészet műtéti eszközeinél ugyanakkor jelentős visszaesést tapasztaltak a beszállítók. A koszorúér-szűkületnél használt speciális fémhálók, az úgynevezett sztentek felhasználása a szívbetegségeknél 15-20, a perifériás érbetegségeknél mintegy 25-30 százalékkal csökkent.

Az első hullám után az előbbi gyorsan, az utóbbi lassabban korrigált vissza, és a beszállítók erre számítanak a mostani helyzetben is – mondta Rásky László.

(forrás: Növekedés.hu)
hirdetés

Könyveink