Idősödés – Táplálékfelvétel, testsúly, testösszetétel-változások

Ez a táplálékfelvétel és az öregedés kapcsolatára utal (Kmiec et al. 2013). Emberben azonban a táplálkozás változó. Többezer fős amerikai elemzésekben a 20-29-éves férfiak napi kalóriabevitele 2484 kcal volt, míg 40-50-éveseké 2146 kcal, a 60-70-éveseké 1822 kcal, a 80-év felettieké 1484 kcal, de a 60-év feletti populáció 16-18%-ában nem érte el az 1000 kcal-t.

Jóllehet idősekben a fizikai aktivitás és energialeadás csökken, az energiabevitel csökkenése ezt meghaladó mértékű. Kísérletekben 72-órás táplálékmegvonás kalorikus pótlása nagyon gyorsan megtörtént fiatal felnőtt állatokban, míg öreg állatokban a pótlás csak részlegesen, lassú lépésekben történt. Ugyanez vonatkozott a víz-megvonásra is. Human vizsgálatokban a testsúly (BW, body weight) csökkenését okozó 6-hetes alacsony kalóriatartalmú diétát fiatal felnőttek nagyon gyorsan kompenzálták, míg időseknél hasonló diéta után a BW-csökkenés nagyobb, a kompenzáció pedig lassú, vagy fél év után is csak részleges volt (Moriguti et al. 2000). Ez a megfigyelés a gyakorlatban is jelentős, hiszen az átmeneti alultáplálás (akut/krónikus betegség, műtét, depresszió, szociális körülmények, stb.) előfordulása gyakori, a felépülés nehezebb, így idősekben nagyobb a cachexia (és az exsiccosis) veszélye. Időskorban azonban a fiataloknál nehezebben kompenzálható  a ritkább, de hasonló ideig tartó kalorikus túltáplálás is (Roberts et al. 2014), ami általánosabb kompenzációs nehézségre, korfüggő perifériás/centrális komplex szabályozási változásra utal. A BW változásai mindkét típusú vizsgálatban elsősorban a zsírtartalom eltéréseivel voltak magyarázhatók, fokozottabb tartós BW vesztés esetén azonban a zsírmentes testtömeg is csökken. Mindezek alátámasztják a táplálékfelvétel és az energialeadás egyensúlyának és szabályozásának korfüggő változásait.

Eseti pszichés hatások mellett az energiabevitel időskori csökkenésének első lépése a szaglás/ízérzés zavara, ezáltal az étvágy elégtelensége (Schubert et al. 2011). Az idősek alacsonyabb fizikai aktivitása/kalóriaigénye is ezirányban hat. Ehhez csatlakozik a gyomor motilitásának lassulása (Brogna et al. 2006), kifejezett, elhúzódó teltségérzettel. Tartós gyomor feszülés gasztrointesztinális eredetű neurogén és humorális úton is mérsékli a további táplálékfelvételt (anorexigén) és növeli az étkezésközi szüneteket. A feszülést és a tartósabb/fokozott gátló cholecystokinin (CCK)-, és csökkent stimuláló (orexigén) ghrelin-hatást (Di Francesco et al. 2010) a vagus közvetíti a központi idegrendszer felé. A perifériás zsírtartalmat főként az anorexigén leptin szintje jelzi, ami olyan neuropeptidek (pl. NPY/AgRP, α-MSH) funkcióit módosítja, amelyek a központi idegrendszer legfontosabb táplálékfelvételt befolyásoló tényezői. A leptinhez hasonló adipozitás-szignálnak tekintik az inzulint, mint másik perifériás anorexigén peptidet. Perifériás adást követően mindkettőre vonatkozóan az anorexigén hatás korfüggő csökkenését írták le, vélhetően receptoraik érzékenységének változása révén. A centrális hatások eltérőek lehetnek, a centrális receptorok más érzékenysége miatt.

A centrálisan (agykamrába) adott NPY orexigén hatása fiatal/középkorú állatokban a legmagasabb, az életkor előrehaladtával a hatékonyság csökken. Az életkorral változik a centrálisan adott MSH anorexigén hatása is: fiatal felnőtt állatokban erős, de a korral egyre csökkenő hatás látható (ezalatt a BW jelentősen nő), azonban késő középkorúakban a hatás jelentősen erősödik, ezt követően a BW öregkori csökkenése kezdődik. Számos más perifériás/centrális regulatorikus peptid orexigén/anorexigén hatásával kapcsolatban hasonló megfigyelések voltak. A leptin centrális anorexigén hatása fiatal felnőttkortól fokozatosan csökken, azonban a legöregebb állatcsoportokban erősen fokozódik, még az élethosszig alultápláltaknál is – pedig ezek korábban még anorexigén anyag jelenlétében is rendszerint megették az esetileg kínált többlet-táplálék javát (Pétervári et al. 2014). A perifériás inzulin érzékenység korfüggő csökkenésével párhuzamosan, kissé kifejezettebben, a centrális anorexigén hatás is csökken, azonban késői öregségben a hatás újra kifejezett. Korábbi stádiumban érdekes, hogy az adipozitás csökkentésével (elhízottak diétájának korlátozásával) az inzulin valamelyest már csökkent anorexigén hatása újból erősödik.

Míg közismert, hogy a táplálékfelvétel, a testsúly/testalkat és a testösszetétel változik az életkorral (ld. például a 25-55-85-éves egyének paramétereinek egyszerű hétköznapi összehasonlítását), a változások magyarázata és jelentősége kevésbé tisztázott. Eltekintve az elhízásoktól, a 25-45 éves férfiak testsúlya 10 év alatt – még normál tartományban mozgó testtömeg-index (BMI, body mass index) esetén is – kb. 3-4%-kal nő, míg a 45-65 éveseké 10 év alatt nem változik, a 65-75 éveseké pedig 4-5%-kal csökken. Nőkben ezek a változások kifejezettebbek. A változások elsősorban a zsírtartalom eltéréseivel magyarázhatók. Némi késői BW-csökkenés elhízottakban is megfigyelhető, de jelentőssé válik a testösszetétel korfüggő változása.

Az adatok nehezebben értelmezhetők az egyre gyakoribb elhízás miatt. Egy USA-felmérés szerint, míg fiatal felnőttkortól egy 30-éves periodusban kb. 4,5 kg (a BW 6%-a) súlynövekedés (normál BMI) tartható optimálisnak, egy 16-ezer fős populációban a gyakorlatban ennek a többszörösét találták (9,7-20,8 kg és magas BMI). Ez különösen nőkben volt kifejezett és főként a zsírtartalom gyarapodásából származott – ez nem szükségszerűen zsírszövetet jelent: a kor előrehaladtával egyre több területen (izomrostok között, myocardiumban, mesenchymalis sejtekben, stb.) is jelentős zsírlerakódás van.

Időskorban a zsírtartalom általában elhízás nélkül is a BW nagyobb százalékát teszi ki. Míg egy 73 kg-os 20-éves férfi testösszetételében a sovány testtömeg (döntő az izom!) és a zsírtömeg aránya 60:13, hasonló BW mellett 70-éves korban az arány 48:26, azaz míg az izomtömeg közel negyede elvész, az össz-zsírtömeg megduplázódik (Székely 2020). További öregedéssel ez az arány tovább tolódik, további izomvesztést (sarcopenia) okozva. A sarcopenia mellett fehérjevesztés más szövetekből/szervekből is kifejezett lehet (pl. a gasztrointesztinális rendszer sorvadása a felszívódás zavarát adja az amúgy is alacsony táplálékbevitelhez). Ezek a fizikai teljesítőképesség beszűkülésén túl elesettséget, törékenységet, sérülékenységet, az ellenállóképesség csökkenését és a regenerációs készség romlását hozzák maguk után. Feltehetően viszonylag mérsékeltebb izomvesztés lehet a magyarázata annak a tapasztalatnak, hogy a legkisebb mortalitáshoz kapcsolható BMI az életkorral jelentősen nő: 20-29 vs. 60-69 éves férfiakban az optimális BMI 21,4-ről 26,6-ra, nőkben 19,5-ről 27,3-ra. Nagyobb zsírtömeg nem képes magyarázni ezt a jelenséget. A „szikár” öregedéssel szemben a jelentős zsírtöbblettel járó „sarcopenic obesity” komoly elhízást jelent, miközben az izomtömeg sorvadt – ez az állapot, főként késői öregkorban, a fizikai teljesítőképesség extrém beszűküléséhez, elesettséghez, súlyosan károsodott ellenállóképességhez vezet.

Az előzőekből nyilvánvalónak tűnik az összetételében megfelelő és kalorikusan kielégítő (de nem túlzó), már fiatalkortól időskorig alkalmazott, emésztést nem túlzottan terhelő diéta jelentősége. Hasonló jelentősége van a megfelelő fizikai aktivitásnak, elegendő izomtömeg kialakításának és fenntartásának fiatal és idős egyénekben egyaránt. A testsúly mérsékelt növekedése (de nem elhízás) a fiatal felnőtt kortól kb. 65-éves korig fiziológiás, ez az optimális BMI kialakításában is fontos. Megfelelő táplálás, fizikai aktivitás az öregedéssel kialakuló kedvezőtlen testösszetétel változásokat lassítja.

Összefoglaló

A táplálékfelvétel szabályozásának időskori változásai mind az éhezéssel, mind a túltáplálással szembeni védekezés zavarát jelentik. Mindazonáltal 20 és 80 éves kor között a napi kalóriabevitel átlagban közel felére csökken. Kb. 60-éves korig a testsúly mégis enyhén nő, ami optimálisabb BMI-t tesz lehetővé, ezt követően azonban a testsúly csökken. A testösszetétel változása az izommennyiség csökkenését és a zsírtartalom növekedését jelenti. Kóros esetben ez sarcopeniát, vagy sarcopeniás obezitást jelent, elesettséggel, törékenységgel. A megfelelő összetételű és kalória-tartalmú étkezés mellett a fizikai aktivitás megtartása döntő jelentőségű a késői életminőség szempontjából.

Irodalomjegyzék

Kmiec Z, Pétervári E, Balaskó M, et al. Anorexia of aging. Vitam Horm 2013;92:319-355.

Moriguti JC, Das SK, Saltzman E, et al. Effects of a 6-week hypocaloric diet on changes in body composition, hunger, and subsequent weight regain in healthy young and older adults. J Gerontol Ser A Biol Sci Med Sci 2000;55:B580-B587.

Roberts SB, Fuss P, Heyman MB, et al. Control of food intake in older men. JAMA 1994;272:1601-1606.

Schubert CR, Cruickshanks KJ, Klein BE, et al. Olfactory impairment in older adults: Five-year incidence and risk factors. Laryngoscope 2011;121:873-878.

Brogna A, Loreno M, Catalano F, et al. Radioisotopic assessment of gastric emptying of solids in elderly subjects. Aging Clin Exp Res 2006;18:493-496.

Di Francesco V, Barazzoni R, Bissoli L, et al. The quantity of meal fat influences the profile of postprandial hormones as well as hunger sensation in healthy elderly people. J Am Med Dir Assoc 2010;11:188-193.

Pétervári E, Rostás I, Soós S, et al. Age versus nutritional state in the development of leptin resistance. Peptides 2014;56:59-67.

Székely M (Ed): Basic Concepts in Pathophysiology, ch.A14. Medicina Publisher Ltd. Budapest, 2020.

Köszönetnyilvánítás: A kutatómunkát az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatta (EFOP-3.6.2-16-2017-00006).

Fotó: 123rf-archív