Hűséges blues

A kijelentő mondatok ereje

E nagyszerű költőt előszeretettel sorolják a kismesterek táborába. Bár ez korántsem lebecsülést, hanem meglehetős rangot jelent – hisz a szóban ott rejlik a mester titulus –, nem vagyok biztos benne, hogy manapság értelmezhető még e kategória. Hiszen korunk ízlésvilágában, amikor gyanúsnak tekintünk minden nagyszabásúra irányuló törekvést, amikor – leginkább Orbán Ottó, Petri György, Tandori Dezső működése eredményeként – szívesebben halljuk az ironikus-önironikus hangot, a költői ént többé már nem váteszi vagy sámáni szerepben megjelenítő lírát, nos, kérdés, e korszakban vannak-e még nagymesterek egyáltalán? A kismester megjelölés ilyenformán leginkább annyit jelent: a költő világa kicsi, de nem kicsinyes, korlátozott, de nem korlátolt. A költő ekkor a maga kisvilágának urává teszi lírai énjét, tudatosan mond le az univerzálisnak mondott problémákról, határozottan kijelöli a maga apróbb és egyben intimebb hazájának határait. De ezeken belül aztán önmaga mestere. Ezt jól csinálni nem kis dolog.

És Kántor Péter nagyon jól csinálja. Kétségtelen, hogy nem törekszik a költői nyelv gyökeres megújítására, és úgy tűnik, ha magával a nagyvilággal nem is mindig, saját művészi világával békében él együtt. Friss, immár tizedik kötete a tíz évvel ezelőtt, a Fönt lomb, lent avar című könyvben megpendített hangot folytatja. Költészetének egyik legfőbb műfaja a dal, a német lied, a francia chanson magyar változata. Ez az egykor nagy és sokat bíró műfaj sokak szerint mára elavult. Kántor okos döntéssel bluest mond dal helyett, és ez – no meg a mesterien kezelt nyelv – kimozdítja múzeuminak tetsző helyéből a formát. Új könyve ismét a blues jegyében áll, 1993-as kötetében még három bluest találunk, az újban mindössze egyet, de ez vezeti be, mintegy mottóként, a gyűjteményt. Méltán. Ritkán olvasni ennyire megkapó, ennyire finom, eszköztelenségével ennyire lefegyverző éneket. Kántor egyszerűen megbízik a kijelentő mondatok erejében. A Kikötő blues egyrészt szerelmes vers, másrészt amolyan helyzetdal: „A kikötőben az a jó: / Jön egy hajó, megy egy hajó, / megy egy hajó, jön egy hajó.” Közben eltelik az élet, elmúlik és újraéled a szerelem, az italok (vodka, grog) váltakoznak, ám a kikötő marad, jönnek-mennek a hajók, akár az óramutatók járása. Nagy vers. És szép, könnyedén dúdolható; igazi blues, nem vitás.