„Hozott szalonnávalimages/”
2007. február 01. 00:00
„Somlay Artur fehér kutyája, 10 éves barátja, Urfi elveszett, aki elvitte vagy megtalálta, hozza vissza. Szent István krt. 9. II. 2. Magas jutalom ellenében.” Kíváncsi lennék, volt-e foganatja a Kis Újságban 1946-ban megjelent hirdetésnek: megkerült-e Urfiimages/
Érdekelne az is, vajon meddig tartott az öröme ennek az úrnak: „Örömmel értesítem, hogy nevemet Kovácsevics Milenkóról Nagykovácsy Milenkóra magyarosítottam” – közli 1935-ben a Budapesti Hírlap olvasóival.
Gáti István Örkény István Budapest című egypercesének utolsó mondatát vette kölcsön ahhoz a kötethez, melyben a 20. század apróhirdetéseit tekinti át. Illetve nem is az apróhirdetéseket, hanem általuk a kort, hiszen kétségtelen: mindennél jobban dokumentálják a hétköznapi történelmet azok a közlések, hogy ki mit ad el, illetve vesz, ki kit-mit keres, ki mit tart fontosnak közölni magáról.
A „Hozott szalonnávalimages/” című gyűjtemény legelső darabja biztosan megér egy novellát: „Jegyesek és bútorvevők, kik előnyösen akarnak vásárolni, ne mulasszák el egy jelentékeny színésznő által csak kevéssé használt 3 elegáns szobaberendezés, valamint egy fehérre fényezett gyermekpólyaszekrénynek Budapest, VII. Erzsébet krt. 12. I. em. alatti megtekintését, ahol a berendezés csodálatos olcsó áron megkapható.” Vajon ki lehetett a „jelentékeny színésznő”, aki 1901-ben a Pesti Hírlapban a bútorait árulta?
Az utolsó apró 2000-ből való: „Számlaügyintézés, nyereségcsökkentés átutalással is.” A mobilszám szerintem még mindig él.
És persze rengeteg őskeresztény keres átvehető boltot, üzemet a negyvenes években; vevők jelentkeznek megürült lakásra, „akár bútorozottan is”, kivándorlásra készülők árulják ingatlanjaikat. 1956 végén eltűnteket keresnek, romlakások tatarozását ajánlják.
Ami örök: a társkeresés. Férjet, feleséget, levelezőpartnert, lakótársat. A kívánalmakból, szempontokból csinos szociológia mutatja magát. Böngésznivaló, lassú olvasmány: a múlt század ad hírt benne magáról.
Fekete Sas Kiadó, 2006. 368 oldal, 3300 Ft.
Érdekelne az is, vajon meddig tartott az öröme ennek az úrnak: „Örömmel értesítem, hogy nevemet Kovácsevics Milenkóról Nagykovácsy Milenkóra magyarosítottam” – közli 1935-ben a Budapesti Hírlap olvasóival.
Gáti István Örkény István Budapest című egypercesének utolsó mondatát vette kölcsön ahhoz a kötethez, melyben a 20. század apróhirdetéseit tekinti át. Illetve nem is az apróhirdetéseket, hanem általuk a kort, hiszen kétségtelen: mindennél jobban dokumentálják a hétköznapi történelmet azok a közlések, hogy ki mit ad el, illetve vesz, ki kit-mit keres, ki mit tart fontosnak közölni magáról.
A „Hozott szalonnávalimages/” című gyűjtemény legelső darabja biztosan megér egy novellát: „Jegyesek és bútorvevők, kik előnyösen akarnak vásárolni, ne mulasszák el egy jelentékeny színésznő által csak kevéssé használt 3 elegáns szobaberendezés, valamint egy fehérre fényezett gyermekpólyaszekrénynek Budapest, VII. Erzsébet krt. 12. I. em. alatti megtekintését, ahol a berendezés csodálatos olcsó áron megkapható.” Vajon ki lehetett a „jelentékeny színésznő”, aki 1901-ben a Pesti Hírlapban a bútorait árulta?
Az utolsó apró 2000-ből való: „Számlaügyintézés, nyereségcsökkentés átutalással is.” A mobilszám szerintem még mindig él.
És persze rengeteg őskeresztény keres átvehető boltot, üzemet a negyvenes években; vevők jelentkeznek megürült lakásra, „akár bútorozottan is”, kivándorlásra készülők árulják ingatlanjaikat. 1956 végén eltűnteket keresnek, romlakások tatarozását ajánlják.
Ami örök: a társkeresés. Férjet, feleséget, levelezőpartnert, lakótársat. A kívánalmakból, szempontokból csinos szociológia mutatja magát. Böngésznivaló, lassú olvasmány: a múlt század ad hírt benne magáról.
Fekete Sas Kiadó, 2006. 368 oldal, 3300 Ft.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
