hirdetés

Ma meneszti Réthelyi a tisztifőorvost? Paller Judit lesz az utód?

Bár a kormányváltás óta a levegőben lógott, a Nemzeti Erőforrás Miniszter állítólag ma vesz búcsút az országos tisztifőorvostól. Lapinformációk szerint Paller Judit, a nyugat-dunántúli regionális intézet vezetője válthatja Falus Ferencet.

Falus Ferencet 2007 februárjában Molnár Lajos nevezete ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élére. Menesztése lényegében a kormányváltás óta a levegőben lógott, de mindmáig – mint ezt Falus többször nyilatkozta – az ágazat új vezérkara nem keresett kapcsolatot vele. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának mai ülésén részt vett Réthelyi Miklós miniszter, aki egy kérdésre válaszolva közölte: holnap meneszti az országos tisztifőorvost. Az újságírói kérdésre indokként az országos tisztifőorvosnak a H1N1 járványban betöltött szerepére hivatkozott.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent. Meglehet, a vakcina kezdeti szétosztása körüli botrányt hányhatják Falus szemére, mivel a több évtizedes gyakorlattal szemben az oltóanyag forgalmazókhoz – például patikák -, illetve felhasználókhoz való eljuttatását nem az ÁNTSZ, hanem az erre a feladatra teljesen felkészületlen EKI kapta feladatul. Ez a döntés azonban vélhetően nem Falus számlájára írható.

Az a miniszteri érv is további kommentálra szorul, miszerint az országos tisztifőorvos is hozzájárult „ellentmondásos nyilatkozataival” a H1N1 körüli zürzavarhoz, miközben a korábban regnáló ágazati vezetők közül talán egyetlenként folyamatosan és egyértelműen emelt szót a védőoltás mellett. Talán nem véletlenül, Falus évtizedekig tüdőorvosként dolgozott, többet között a Semmelweis Egyetem klinikáján. Más kérdés , ha az ÁNTSZ tevékenységének egészét teszik górcső alá, de ennek tanulságai messze túlmutatnak a tisztifőorvos személyén.

A MedicalOnline információját Falus Ferenc nem kommentálta.

Paller Judit, a nyugat-dunántúli regionális intézet vezetője válthatja Falus Ferencet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat élén
Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...