Hiába nő a termékenységi ráta...
Hiába nő a termékenységi ráta, ha vészesen fogynak a szülőképes korú nők Magyarországon, derül ki a Qubit beszámolójából.
Gyorsabban csökken a szülőképes nők összlétszáma, mint amennyivel emelkedik a gyermekvállalási kedv. Így aztán a magyar akkor is fogyni fog, ha nő a mostanában sokat hangoztatott termékenységi ráta – sokkolta közönségét a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője, Spéder Zsolt demográfus az Eötvös Csoport május 1-jén tartott előadásán, a Párbeszéd Házában. A nyilvános párbeszédként definiált rendezvényen ugyan lehetett ülőhelyet találni, de a szerencsétlen időpontválasztás ellenére meglehetősen sokan szerették volna megtudni a választ a szervezők által feltett kérdésre: meddig fogy a magyar?
Röviden: sokáig. Miközben a kormány úton-útfélen büszkélkedik vele, hogy intézkedéseivel sikerült 1,2 környékéről 1,5-re növelnie a termékenységi rátát, vagyis felizzani látszik a gyermekvállalási kedv Magyarországon, Spéder Zsolt a Párbeszéd Házában elmondta, hogy a negyvenévesek körében 92-ről 84 százalékra csökkent a legalább egy gyermeket, és 78-ről 67 százalákra csökkent a két gyermeket nevelők aránya 1990-hez képest. Igaz, ami igaz: a harmadik gyermeket vállalók aránya 28-ról 36 százalékra nőtt. Más kérdés, hogy mivel lényegesen kevesebb kétgyermekes van, a termékenységi mutatókat ez legfeljebb minimálisan, a konkrét gyerekszámot pedig még annyira sem kozmetikázza. Vagyis célszerűbb lenne az első (és a második) gyerek születését elősegíteni inkább.
Spéder szerint az első gyerek vállalásának időpontja, vagyis annak előrébb hozása lenne a megoldás egyik kulcsa. A halogatás, mint mondja, „azért veszélyes, mert amikor már csak 5 év marad arra, hogy egy nőnek gyereke születhessen, egyszerre kellene beletenni mindent, hogy passzoljanak a körülmények, a partner, a munka és minden más”. Amellett, hogy nem könnyű elérni, hogy minden klappoljon, öt év alatt egyébként is nehéz három gyereket szülni. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy későbbre tolódik a gyerekvállalás időpontja (ez esetben az alábbi ábrán a kék görbe valósult volna meg 2014-re), hanem egyúttal arról is, hogy nem is születik annyi gyerek, mint amikor az elsők korábban születtek.
Bár a népességcsökkenés már az 1980-as években elindult, a nők még a rendszerváltást követő egy-két évben is 22 éves korukban vállalták első gyermeküket. Ez mostanra több mint öt évvel tolódott ki. Ráadásul nem elég, hogy a magyar pároknál később jön a gyerek, kevesebb is születik belőle, pedig ez nem feltétlenül lenne törvényszerű. Nyugat-Európa számos országában ugyanis csak az időpont tolódik ki, a gyerekszám nem csökken számottevően. Keleten, így Magyarországon is a jelentős halasztás lehet az oka – fejtegette Spéder –, hogy ha felteszik egy nőnek a kérdést, hogy 3 éven belül szeretne-e gyereket, és arra igennel válaszol, itt vagy például Bulgáriában ennek a megvalósulási aránya 30-40, Hollandiában és Franciaországban pedig 80 százalék körül mozog.
De mi köze ennek a mostanában áhítattal figyelt és a politikusok által előszeretettel emlegetett termékenységi rátához? Azt ma már a laikusok többsége is tudja, hogy a szóban forgó arányszámot, vagyis a termékenységi rátát 2 körülire, lehetőség szerint kicsivel fölé kellene feltornászni. De miért? A termékenységi átmenet miatt: azokban az országokban, ahol a születési ráta 2,1 alatt marad, a lakosság csökkenni kezd, bár Spéder szerint inkább 2,05 a bűvös szám.
