2021. május. 17., hétfő - Paszkál.
hirdetés
hirdetés

Halálos lehet a hamis biztonságérzet

Minden ötödik kiszűrt HIV-pozitív ember már későn, a betegség AIDS stádiumában kerül az ellátórendszerbe, írja a Vasárnapi Hírek.

Magyarországon minden megyében működik anonim, ingyenes szűrőállomás, a fővárosban több helyszínen is. Tavasszal a Józsefvárosban nyílt új állomás, ahol heti két alkalommal végzik a szűrést, egyelőre június 28-ig. Az ingyenes gyorsteszttel végzett HIV- és hepatitis C-szűréshez az új állomáson sem regisztráció, sem előzetes bejelentkezés nem szükséges. Húsz perc alatt az eredmény is megvan.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézetének főorvosa szerint nagy szükség van az új szűrőállomásra, hiszen továbbra is kevesen szánják rá magukat a néhány perces vizsgálatra. Becslése szerint csupán a hazai HIV-fertőzöttek 30-50 százaléka kap gyógyszeres terápiát, a többiek valószínűleg maguk sem tudnak a betegségükről. Pedig itthon az ismert HIV-fertőzöttek több mint 90 százaléka kezelésben részesül, és ennek a csoportnak közel 100 százalékát eredményesen kezelik, azaz sokáig szinten tartják. A korai szakaszban elkezdett és pontosan követett terápia mellett a HIV-fertőzöttek teljes értékű életet élhetnek, dolgozhatnak, sportolhatnak, nemi életet élhetnek, sőt akár gyereket is vállalhatnak.

Azért is lényeges a szűrés, mert ha a fertőzött tisztában van a betegségével és kezelést is kap, megszakad a vírus átadásának láncolata. A HIV ugyanis hosszú évekig lappang a szervezetben tünetmentesen, és ez idő alatt a szexuális partnerek is megfertőződhetnek. 2014-ben és 2015-ben egyaránt 271 új fertőzöttre derült fény, míg 2016-ban 223 új fertőzöttet regisztráltak, írta a Vasárnapi Hírek.

(forrás: Vasárnapi Hírek)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Csak Kásler Miklós Facebook-posztjából lehet tudni, hogy önköltséges PCR-tesztre kötelezik azokat a tervezhető műtétre váró betegeket, akik nem tudnak felmutatni védettségi igazolványt, noha egy ilyen feltételt csak jogszabályban szabadna előírni.

Változó, hogy egy adott életciklusban biológiailag mennyi testmozgásra van szükségünk ahhoz, hogy testileg és lelkileg is egészségesek maradhassunk. Az ausztrál egészségügyi minisztérium külön útmutatóban teszi közzé javaslatait az idősebb, 65 év feletti korosztály számára.