hirdetés

Ha lassan is, de fogynak az ápolók a közellátásban

Június 7-éig 110 ezer egészségügyben dolgozó közül 330 vagyis a dolgozók 0,3 százaléka mondott fel, írja összeállításában a Magyar Narancs.

Június 1-től újra felmondhatnak az egészségügyi dolgozók. Bár az adatok alapján ezt eddig nem sokan tették meg, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne katasztrofális a helyzet. Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, hamarosan tömegek mennek nyugdíjba, utánpótlás nincs – írja a Magyar Narancs.

„Nem hiszem, hogy az emberek felfogják, mekkora a humánerőforrás-hiány, egy külső szemlélőnek ez nem is nyilvánvaló. Nem tudják, hogy egy ápoló vagy egy műtőssegéd mennyit túlórázik, egy orvos hányat ügyel pluszban, hány szakrendelés lesz rövidebb vagy ritkábban elérhető azért, mert nincs személyzet. Vagy, hogy hány ágyat kell üresen hagyni, mert nem tudnak mellé ápolót kiállítani. Ezek a problémák akkor szoktak bekerülni a köztudatba, amikor a helyzet tarthatatlan lesz, például ha valahol nem lehet szülni vagy megszűnik az ügyelet. Magam is kíváncsi vagyok, hány helyen van az országban olyan pattanásig feszült helyzet, hogy ha két ember kiesik, vége mindennek” – foglalja össze tapasztalatait egy budapesti kórházban dolgozó orvos.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet idején a kormány megtiltotta, hogy orvosok, ápolók és egyéb egészségügyi dolgozók munkahelyet váltsanak. A rendelet 2020 novemberében lépett életbe, és csak egyszer szakadt meg néhány hónapra: 2021 júniusa és novembere között, 2021 novemberével viszont ismét élesedett. Ennek lett vége idén május 31-ével, amikor ugyan elrendelte a kormány a háborús veszélyhelyzetet, de a felmondási tilalmat nem hosszabbította meg.

Arról, hogy a tilalom megszűnése után hányan mondtak fel, a lap megkérdezte a kamarákat és a szakszervezeteket, de mindenhonnan az Országos Kórházi Főigazgatósághoz (OKFŐ) irányították, mivel erről ott gyűjtik az adatokat. Mint megtudták, „az OKFŐ eseti adatszolgáltatásból származó adatai alapján – a felmondási tilalom megszűnését követően – 2022. június 7-ig a 110 398 fő egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyből mindösszesen 330 fő, vagyis a dolgozók csupán 0,3 százaléka közölte az egészségügyi szolgálati jogviszonyának felmondás útján történő megszüntetésére irányuló szándékát. Ezen belül összesen 18 705 orvosból 35 fő, 72 433 egészségügyi szakdolgozóból pedig 230 fő jelezte felmondási szándékát".

(forrás: Magyar Narancs)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...