hirdetés

GYSE: a működésképtelenség határán

Bérkompenzációt és a működési körülményeik javítását várják a kormánytól a rögzített áras gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó cégek.

A tizenöt éve változatlan árak, a kötelező béremelések és az euro árfolyamának emelkedése miatt az ágazat egyes szereplői elértek a működésképtelenség határára, pedig Magyarországon 1 millió segédeszközzel élő embert szolgálnak ki termékeikkel.

A 2020. évi költségvetési törvényjavaslat-tervezet miatt válságtanácskozást tartottak a gyógyászati segédeszköz szakmai szervezetek. A Forgalmazók az Egészségért Szövetség, az Orvostechnikai Szövetség, az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestülete, az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége, az Ortetika, Protetika, Rehabilitáció Szövetség és az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete a jövő évi költségvetés-tervezet várható hatásait egyeztetve, a következő megállapításokra jutottak:

  1. A szervezetek csalódottan állapították meg, hogy a költségvetés tervezésekor nem kerültek figyelembe vételre a szakma által a jelenlegi és az előző kormányzati ciklusokban is megfogalmazott javaslatok. A segédeszközök után a betegek és fogyatékkal élők által fizetendő általános forgalmi adó mértékének csökkentése és a gyógyászati segédeszközök kiszolgálása után járó szolgáltatási díj bevezetése sem.
  2. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy kritikus helyzetbe került az ágazat: a jövő évre elfogadott újabb, ezúttal nyolc százalékos bér- és járulékköltség emelkedést várhatóan már több hazai vállalkozás nem tudja kigazdálkodni mivel a jelenlegi, rögzített árak nem fedezik a kiszolgálást végző egészségügyi szakdolgozók bérköltségeit.
  3. A gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó hazai kis- és mikro vállalkozások bérterheinek emelkedése miatt a gyógyászati segédeszközöket kiszolgáló vállalkozások munkaerő megtartó képessége folyamatosan csökken. Emelkedik az egészségügyben dolgozó szakemberek elvándorlása, ami veszélyezteti a betegek megfelelő kiszolgálását és biztonságos ellátását.
  4. A kritikus helyzet elkerülése érdekébenszükség van a kormány által biztosított bérkompenzációra és a finanszírozási rendszer átalakítására.
  5. A szakmai szervezetek egyeztetést és együttműködést sürgetnek a kormányzattal és a fogyatékosügyi szervezetek kifogásaival összhangban, felhívják a Kormányzat figyelmét, hogy a segédeszköz ellátó hálózat fenntartható működéséhez szükséges források biztosítása kormányzati feladat.

A gyógyászati segédeszköz gyártó és forgalmazó szövetségek egyetértenek a kormányzat béremelési céljaival, de felhívják a figyelmet arra, hogy a finanszírozási rendszer évek óta húzódó átalakítása nem tűr halasztást azért sem, mert Magyarországon több mint egymillió ember szorul - időszakosan vagy állandóan - gyógyászati segédeszközre a mindennapi élete során.

Intézkedés hiányában, a rászorulók jövőre nem fognak országosan hozzájutni a megfelelő segédeszközökhöz, ha a szolgáltatók a kötelező béremelést nem képesek biztosítani.   

hirdetés

Könyveink

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...