hirdetés
2025. november. 16., vasárnap - Ödön.
hirdetés

Gulyás Gergely: Hibás döntés volt az ingyenes SMA-szűrés eltörlése

Átlagosan 715 ezer forint lesz a szakápolói bér március 1-jétől – mondta a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormány – az európai gyakorlatnak megfelelően – döntött úgy korábban, hogy az orvosbérek 37 százalékában határozza meg az ápolói fizetéseket. Hogy ezt elérjék, további húsz százalékos emelésre van szükség a szakdolgozók körében – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón a kabinet szerdai üléséről szóló beszámolójában. Hozzátette azt is, hogy ezzel március 1-jétől átlagosan 715 ezer forint lesz a szakápolók fizetése.

Nem zárható ki, hogy egy új rendszer bevezetését követően változtatni kell – ezekkel a szavakkal reagált a politikus arra a felvetésre, hogy az új alapellátási ügyelet Pest megyei bevezetése nyomán mindössze három gyermekorvosi ügyelet marad, és van olyan település, ahonnan tömegközlekedéssel csak másfél óra alatt lehet eljutni az orvoshoz egy beteg gyerekkel. A kabinetminiszter emlékeztetett arra, hogy az ország 17 vármegyéjében már – közmegelégedés mellett – működik az új ügyeleti rend, ami a korábbinál lényegesen magasabb színvonalon biztosítja az ellátást. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a hosszú utazás igazolhatja, hogy szükség van még néhány ügyeleti pont létrehozását.

Helytelennek tartom és átmeneti helyzetnek tekintem – reflektált Gulyás Gergely az ingyenes SMA-szűrés kivezetését firtató kérdésre. Mint mondta, bízik abban, hogy a kormány rövid időn belül visszaállítja az újszülöttek ilyen irányú vizsgálatát.

Folyamatban van és néhány hónapon belül véglegesen kinevezik azt a két tucat kórházigazgatót, akik azok helyére kerülnek majd, akiknek december közepén vonták vissza főigazgatói megbízását – ígérte kérdésre válaszolva a miniszter.

A kötelező munkahelyi orvosi vizsgálatok megszüntetésével kapcsolatos újságírói felvetésre a miniszter kifejtette, a szakminiszterek határozzák meg, hogy tárcáiknál szükségesnek tartják-e az orvosi vizsgálatok elvégzését, és azt ígérte, hogy a szabályozás hatálybalépéséig, illetve az azt követő 30 napon belül döntés születik erről a minisztériumokban.

 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. január 18-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. január 18-án. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...