hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

Geréb-kegyelem: Navracsics megtette javaslatát

Közeledik a végkifejlethez Geréb Ágnes kegyelmi ügye – tudósít a Sándor-palotára hivatkozva az MTI.

Megérkezett Áder János államfőhöz Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztése a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász, Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye ügyében - erősítette meg az MTI információját szerdán Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója.

Az államfő megfontolt mérlegelést követően hozza meg döntését - mondta Altorjai Anita. A kegyelmi döntésről szóló határozatot - a büntetőeljárásról szóló törvény alapján - az ügyben első fokon eljárt bíróság kézbesíti majd az érintettnek. A köztársasági elnököt nem kötelezi határidő döntése meghozatalára.

Geréb Ágnest február 10-én négy otthonszüléses ügy miatt egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték. A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint Geréb Ágnes a leghamarabb a büntetés kétharmadának a letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. Ezenfelül az elsőfokú bíróság által kimondott öt év helyett tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. Geréb Ágnes kegyelmet kért az államfőtől.

Mindeközben azonban a foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyász ellen további ügyei miatt vádemelést javasolt a rendőrség, és az ügyészség be is nyújtotta vádiratát foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és kuruzslás vétsége miatt. A szülész-nőgyógyász ezen ügyek miatt jelenleg is házi őrizetben van.

Májusban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) engedélyezte, hogy a jogerős ítélet ellenére ne kelljen megkezdenie börtönbüntetése letöltését Geréb Ágnesnek. A KIM azt közölte, hogy a halasztás addig az időpontig szól, amíg a köztársasági elnök döntést hoz a kegyelmi kérelemről.

Már a februári ítélethirdetés után többen - politikusok, civilek, szakmai szervezetek - kegyelmet sürgettek Geréb Ágnesnek.

A köztársasági elnök a kegyelemmel kapcsolatos döntése során nincs kötve semmilyen feltételhez vagy körülményhez, közvetlenül azonban nem járhat el kegyelmi ügyekben. Az elnöki határozathozatalnak minden esetben feltétele, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter előterjesztést tegyen az államfőnek, aki a kegyelmi határozatához - akár elutasítja a kérelmet, akár kegyelmet ad - nem fűz indokolást.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...