hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Génterápiával segítettek, de a második kezelés problémás lenne

Génterápia segítségével sikerült javítaniuk ritka és súlyos agyi zavarban szenvedő gyerekek mozgásképességén tajvani tudósoknak.

A kutatásba bevont négy gyerek olyan enzimhiányban szenved, amely fejlődési zavarokat okoz, mindenekelőtt a motorikus képességek terén – derült ki a Science Translational Medicine folyóiratban megjelent leírásból. A Paul Wuh-Liang Hwu vezetésével dolgozó tudósoknak vírusok segítségével sikerült beilleszteniük a négy- és hatéves kor közötti gyerekek agyába egy gént.

Az eljárás eredményeként az egyik résztvevő 16 hónappal a kezelés után már állni tudott, míg a három másik néhány hónap múltán segítség nélkül volt képes ülni. Mind a négy gyereknél mellékhatásként kontrollálatlan hirtelen mozdulatok jelentkeztek, többek közt az arcon. Ezek azonban átmenetiek voltak. Az egyik gyermeknek néhány hónapon át lélegeztetőgép segítségére szorult, egy másikat szondával kellett táplálni.

A génterápiát megelőzően mind a négy gyerek ágyhoz kötött volt, nem tudták tartani fejüket és beszédképtelenek voltak. A veleszületett és igen ritka anyagcsere-betegség az aromás L-aminosav dekarboxiláz (angol rövidítéssel AADC) hiányát jelenti. A génhiba a dopamin és a szerotonin, két fontos neurotranszmitter termelődésének zavarához vezet. A betegség eltérő tünetekkel jár, súlyos szellemi fejlődési zavarok, mozgászavarok, felnőtteknél pedig Parkinson-kór jellemzi. A gyerekeknek nincs napi ritmusuk, sokat kiabálnak, görcsösen forgatják szemüket – írta le a betegséget a Heidelbergi Egyetem egy szakértője.

Eddig csak gyógyszeres kezeléssel tudtak segíteni rajtuk, de ez nem volt kielégítő. A gyerekek Parkinson-kórra javasolt gyógyszereket kapnak olyan adagolásban, hogy tüneteik javuljanak. A betegek közül van, aki még óvodába is tud járni, de a legtöbbnél megmaradnak a súlyos zavarok.

A tajvani kutatók adenovírusokat vetettek be a betegség kezelésére, ezekkel juttatták be az AADC-t kódoló gént. Az orvosok az agy putamen nevű és a mozgási folyamatok kontrollálásában érintett részébe injekciózták a vírusokat. A szakemberek ugyanakkor rávilágítottak: további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy megállapítsák, milyen mennyiségű adenovírusra van szükség a tartós siker eléréséhez. A gyerekek szervezete antitestet termel a vírus ellen, így egy második kezelés problémás lenne náluk.

(forrás: MTI/HVG)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés