hirdetés

Futnak a pénzük után

A gyógyszertáraknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy megtartsák azt a pénzt, amit a nagykereskedőktől árréséből nyertek - mondta Hankó Zoltán  hétfőn az MTI-nek.

Augusztus elsejével csökkent a gyógyszer-nagykereskedők és emelkedett a patikák árrése. A Népszava szombati számában írt arról, hogy a nagykereskedők egymás után mondják fel a gyógyszertáraknak nyújtott különféle kedvezményeket, s a patikusok úgy vélik, nem sok marad meg az átcsoportosított árrésből származó előnyeikből. A lap szerint azáltal, hogy a kormányzat mintegy 3-3,2 milliárd forintot elvett a gyógyszer-nagykereskedők árréséből, és ezt átcsoportosította a patikatulajdonosokhoz, vagyis a kiskereskedőkhöz, tovább mélyítette a két, egymással amúgy is érdekellentétben lévő fél közötti bizalmi válságot.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke az MTI-nek hétfőn kifejtette: a miniszteri rendelet megjelenését követően a három legnagyobb gyógyszer-nagykereskedő - a Teva, a Phoenix és a Hungaropharma - szinte egyszerre bontotta fel a patikákkal kötött szerződéseit. Most minden gyógyszertárnak új szerződéseket kell kötnie a nagykereskedőkkel. Ezekben viszont a nagykereskedők - a kedvezmények, a fizetési határidők, a szállítási feltételek megváltoztatása révén - igyekeznek visszavenni azt a pénzt, amelyet a kormányzati átcsoportosítással elvettek tőlük. Hozzátette: a gyógyszerésztulajdonban lévő kisebb nagykereskedők változatlan feltételekkel szállítanak tovább a megrendelőknek. Az viszont kétségtelen tény, hogy a forgalom 90 százalékát a három "nagy" nagykereskedő jelenti.

A gyógyszerészi kamara elnöke szerint a nagykereskedők kihasználják erőfölényüket a patikákkal szemben. Így a gyógyszertárak egyetlen esélye az összefogás, ennek keretében úgynevezett beszerzési szövetségeket kell kötniük, hogy megfelelő súllyal tudjanak fellépni a nagykereskedőkkel szemben - tette hozzá.

Az MGYK hamarosan egyeztetni fog a nagykereskedőkkel. Egyelőre még nincsenek összesített adataik arról, hogy az új szerződések értelmében mennyit vennének vissza a patikáktól, de Hankó Zoltán bízik abban, hogy a nagykereskedők csak egy részét veszik vissza az általuk elvesztett összegnek.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...