hirdetés
2024. november. 21., csütörtök - Olivér.

Gyógyszerforgalmazók egymás között

A patikusok a nagykereskedők zsebében matatnának?

Bár a gyógyszer nagy- és kiskereskedők között nehéz határvonalat húzni, a gyógyszertárak mégis szemet vetettek a nagykereskedők árrésének egy részére, bár meglehet, így többet veszítenek a réven, mint amennyit nyernek a vámon. Interjú a Hungaropharma vezérigazgatójával, Feller Antallal.

– A gyógyszerpiac szereplői – gyártók, nagy- és kiskereskedők – együtt sírnak, együtt nevetnek – érdemes egyáltalán külön venni ebből a triumvirátusból a nagykereskedőket?

–  Amennyiben a hazai gyógyszerpiacot nézzük, akkor ez majdnem így van, de azért mégis érdemes különbséget tenni a gyártók és a forgalmazók között. Nem mintha lenne olyan szereplő, akit kevésbé sújtanának a jelenlegi intézkedések, de azért a legfontosabb döntések mégis a gyártók asztalán születnek meg, s még a nagyon nehéz hazai helyzetben is jóval jelentősebb fedezetből dolgoznak, mint a nagy- és kiskereskedők. Ez utóbbi kettő között viszont már nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen egy adott készítmény nettó fogyasztói árának kevesebb, mint húsz százalékán kénytelenek osztozni. Ez az arány kirívóan a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A 20062010 közötti időszak igen nehéz helyzetbe hozta a gyógyszerkereskedelmet, lényegében tovább erősítette a nagy- és kiskereskedelem egymásra utaltságát, amelynek oka a rendszer alulfinanszírozottsága.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

A gyógyszertárak döntő többsége már abban az esetben is képtelen eleget tenni a nagykereskedőkkel szembeni fizetési kötelezettségének, ha csak néhány napot csúszik a patikáknak címzett egészségpénztári átutalás. Idén egyébként, az esztendő első öt hónapjában durván 10 százalékkal csökkent a patikai gyógyszerforgalom, vagyis ennyivel csökkent a nagy- és kiskereskedők árbevétele, az az összeg, amiből a működésüket finanszírozzák.

–  Ha ez valóban így van, akkor miként lehetséges, hogy közben a gyógyszerkassza túllépéséről hallani?

– Ennek szerintem az az egyik oka, hogy a járóbeteg-ellátásból a fekvőbe áthelyezett, tételes finanszírozású készítmények már nem is szerepeltek az idei gyógyszerkasszában, február, illetve március elsejéig azonban még innen finanszírozták őket. Tehát úgy állapították meg az ártámogatásra fordítható keretet, mintha az átsorolás már január elsejétől megtörtént volna. A másik ok az lehet, hogy a háromhavi felírás mellett a kiváltást ugyan egy havira korlátozták, de csak március elsejétől, ezért januárban és februárban még zajlott a negyedévre elegendő adagok, illetve az utóbb tételesbe kerülő készítmények előrehozott lakossági kiváltása. S végül, az is növeli az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerkasszájának kifizetéseit, ha betegeiknek az orvosok egyre inkább a preferált referencia ársávba tartozó termékeket választják, hiszen az ezen a körön kívül eső, de még árkiegészítésben részesülő készítmények kisebb támogatásban részesülnek. Összességében azonban semmivel sem fogyott több gyógyszer, sőt.

–  Miközben itt megtakarítunk, amott többlet pénzkiáramlást generálunk? Ez nem azt jelzi, hogy a megtakarítási ötletek alkalmazásának van egy ésszerű határa?

Rengeteg ötletet lehet kipróbálni, de egyszer csak elérkezünk egy olyan ponthoz, ahol az egész rendszer fenntarthatósága egy jól működő gyógyszerellátási rendszer, valamint a betegek gyógyszerhez jutása kérdőjeleződik meg.

Három átlagos, olcsó generikus gyógyszert manapság sok esetben három patikából sem lehet beszerezni, legalább egyért vissza kell menni, jó esetben még aznap délután vagy csak másnap. Ez jelentős visszalépés a korábbi ellátási színvonalhoz képest, s azt jelzi, hogy a patikák likvid tőke hiányában jelentős készletezési problémákkal küszködnek. Igaz, hogy a készletezés egyre inkább a nagykereskedőkre hárul?

Átcsúszott a készlet tartása, amihez – épp a patikai gondok miatt társul a napi többszöri, nagyon rövid határidővel történő kiszállítás fenntartásának fontossága. Az originális készítmények forgalma a patikai készletezés szempontjából – mivel sok esetben kizárólag ilyen készítmény áll az adott terápia rendelkezésére jóval kiszámíthatóbb. A generikus termékekkel az a probléma, hogy ugyanannak a hatóanyagnak lehet tízféle változata, s ezen belül könnyen változhat és eltolódhat a forgalom aránya. Lehet, hogy a tízből nyolcfélét tart a patika, de éppen a hiányzó kettőre van igény. Ezt nagyon nehéz előre kiszámítani. Ráadásul ezek azok a készítmények, amelyeket folyamatosan érint az árcsökkenés, a készletleértékelés, így kockázatos jelentős mennyiséget tartani belőlük. A készletleértékelésen túl van még egy veszély: amennyiben az adott termék elveszíti a támogatását, akkor immobil, eladhatatlan készletté válik a gyógyszertárban.

–  Ha ennyire szoros a patikák és a nagykereskedők kapcsolata, akkor a patikusok miért a nagykereskedők zsebében kezdték keresni a túlélésükhöz szükséges pénzt? Miért vetettek szemet a nagykereskedelmi árrés egy részére, mondván, ezt csoportosítsák át hozzájuk?

– Vannak olyan indokok, amelyeket akár racionálisnak is tekinthetünk. Az egyik ilyen, hogy az engedményt a nagykereskedők a saját árrésükből önként adják át, s mindig biztosabb az, ami jogszabályban rögzített módon kerül a gyógyszertárakhoz. De mondhatjuk azt is – bár ezzel ki is merül a kezdeményezés melletti indokok sora , hogy a gyógyszer-nagykereskedők az engedményt természetszerűleg a forgalom nagysága után adják, vagyis a kis patikák kevesebbet, a nagyok többet kapnak, az átcsoportosítás után viszont az előbbieknek is több juthat. A legnagyobb probléma azonban az, hogy ezzel több pénz a rendszerben nem lesz. Külső forrásokat kellett volna találni és teremteni.

–  Mire gondol?

– Például a megtakarított támogatási összeg egy részét a patikákban hagyni receptkezelési vagy szolgáltatási díjként, esetleg árrésként. Nekem az a félelmem, hogy ha megtörténik ez az átcsoportosítás, akkor ezzel hosszú időre a távoli jövőbe kerül az árrések valorizációja, nagyon kicsi lesz az esélye a pótlólagos forrásteremtésnek. A nagykereskedők hatékonyságuk javításával, munkaszervezéssel képesek ellensúlyozni azt az árrés-tömeg csökkenést, ami a forgalomcsökkenésből adódik. De ha az árrés további 10 százalékát átviszik a patikákhoz, akkor ez már nem kigazdálkodható. Konkrétan egyébként csak annyi tudható, hogy 33,1 milliárd forintot csoportosítanának át. Ez többféleképpen végrehajtható, például csökkentik a nagykereskedelmi árrés-százalékokat, s ezzel párhuzamosan növelik ugyanezt a patikáknál. De hiába emelnék fel például a drága készítmények 850 forintban maximált patikai árrését 990 forintra, ettől még nem fogják készletben tartani a 105060 vagy akár 700 ezer forintos gyógyszereket. Ennek a feladata változatlanul ránk hárulna, akárcsak a naponkénti többszöri kiszállítás, s a gyors reagálás.

–  Említette, hogy az árrés-átcsoportosítás lényegében azt is jelentené, hogy változna a nagykereskedelmi engedmény jelenlegi elosztási aránya, több jutna a kispatikáknak. Nem arról van szó, hogy a nagypatikák által fizetett, megszüntetésre ítélt szolidaritási adót – amelyből a kis gyógyszertárak törvényileg szabályozott körét támogatják – ily módon a nagykereskedőkkel fizettetnék meg?

– Nekem egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a kispatikák fenntartása a jelenlegi eszközökkel lehetetlen. A vásárlóerő a centralizáció – kisebb településről a nagyobb irányába mozdul el, s ez érinti a gyógyszertárakat is. Ahogy csökken a kis települések gyógyszertárainak forgalma, egyre kisebb készleteket fognak tartani, egyre rövidebb nyitvatartással, folyamatosan csökkenő forgalommal lényegében egy lefelé tartó spirálba kerülnek, s egyre nehezebb a fenntartásuk. Nem jövedelmező kisvállalkozásokat nem lehet mesterségesen a falvakban fenntartani.

Mennyire kell komolyan venni azokat a fenyegetéseket, hogy kivisznek Magyarországról készítményt?

– Az első példára idén került sor, amikor az egyik külföldi cég úgy döntött, a továbbiakban nem forgalmazza nálunk a tápszereit. A vaklicit „eredményeként” nagyon sok generikus termék tűnt el a magyar piacról, mondván, ezen az áron – cserében akkora piacért, amekkora van – nem éri meg nálunk forgalmazni. A legfájóbb egyébként egy hazai, egyébként innováció díjas készítmény története, amelyet szintén kivonnak Magyarországról.

–  A spanyol modell mit jelenthet a hazai piac számára?

– Azt gondolom, hogy ebben az esetben a döntéseket nem gyártó-, hanem termékszinten fogják meghozni. Olyan megoldás született, ami nehezebb helyzetbe hozza a gyártókat, de a forgalmazás szereplőit nem sújtja.

S a Széll Kálmán Terv 1.0, illetve 2.0-ben megfogalmazott kiadáscsökkentés?

– Veszélyezteti a gyógyszerellátás biztonságosságát, ráadásul egy olyan helyzetben, amikor sérülékenyebbé, kiszolgáltatottabbá vált a hazai betegtársadalom, amelyben a legkisebb változások is a korábbinál nagyobb visszhangot váltanak ki. Ha a megszorítások elérik a célként megjelölt szintet, akkor a legnagyobb veszély a már ma is késélen táncoló gyógyszerforgalmazás kockázatainak további, a tűréshatárt erősen megközelítő növelése. 


Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: Medical Tribune)

Könyveink