hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Forradalmasítja az érrendszer vizsgálatát

Kisebb röntgenterheléssel és kevesebb kontrasztanyag-használattal az eddiginél jobb minőségű képet ad az érrendszer állapotáról az az eszköz, amelyet egy Semmelweis Egyetemről indult start-up cég fejlesztett ki.

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak, hazai szinten az összes halálozás feléért a keringési rendszer zavarai felelősek. A kardiovaszkuláris betegségeken belül körülbelül 500 ezer embert érintenek az érrendszerrel kapcsolatos elváltozások (pl. érszűkület, érelmeszesedés), amelyek angiográfiás vizsgálattal mutathatók ki – a Semmelweis Egyetemről indult start-up cég, a Kinepict találmánya ezt a hagyományos, kontrasztanyag beadása mellett végzett képalkotó vizsgálatot forradalmasítja.

A start-up által kifejlesztett technológiának köszönhetően egy szoftver segítségével jelentősen javul a képminőség, miközben a klinikai vizsgálatok szerint hetven százalékkal kevesebb röntgensugárterhelés éri a pácienst és a személyzetet, emellett 50 százalékkal kisebb mennyiségű kontrasztanyag beadására van szükség az eljáráshoz, amely szintén a beteget érő terhelést csökkenti – mutatott rá dr. Szigeti Krisztián és dr. Osváth Szabolcs, a Kinepict két vezetője, akik a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézetének tudományos főmunkatársai.

Az erekről készült röntgenfelvételek képét 30-40 éve változatlan módon dolgozzák fel, ezt helyezi teljesen más alapokra az új szoftver, ami a képek matematikai kiértékelését változtatja meg. A technológia a kinetikus képalkotás elvére épülve több röntgenkép egymás utáni sorozatából származó adatgyűjtésből és elemzésből áll – részletezte dr. Osváth Szabolcs. Az új képfeldolgozási technológia elnevezése digitális variancia angiográfia (DVA), amely segítségével az eddigieknél több információ nyerhető ki a röntgensugarat felhasználó vizsgálatokból.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A start-up a közelmúltban 1,5 millió eurós európai uniós támogatást nyert el az innováció, a szoftver és a protokoll további fejlesztésére, ismertségének terjesztésére az EIC Accelerator pályázat keretében – mondta el dr. Szigeti Krisztián, hozzátéve, hogy a Kinepict az első magyar cég, amely egészségügyi területen nyert el támogatást ezen a pályázaton; összesen 4200 európai cég közül választották be őket a 32 nyertes közé. A pályázat lehetőséget ad a tudományos együttműködések, kutatások bővítésére is – ezen a területen a Semmelweis Egyetem a cég első számú partnere, miután a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikával való közös munka során találták meg, hogy az érgyógyászati területen használható leginkább az új technológia.

Az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján már napi szinten használják az új technológiát az angiográfiás vizsgálatok során – mondta el dr. Sótonyi Péter, a klinika Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszékének vezetője. A legnagyobb esetszámú perifériás intervenciós beavatkozásoknál használjuk a szoftvert, a diagnosztikus eljárások és a katéteres műtétek közben is (pl. nyaki és alsó végtagi érszűkületek vizsgálata, értágítás elvégzése). Az érgyógyászok számára nagyon fontos, hogy jó képminőséggel és minél kevesebb sugárterheléssel, valamint kontrasztanyaggal dolgozzanak, ez a technológia ezt teszi lehetővé – mutatott rá. Az új képfeldolgozási technika segítségével a veseelégtelenségben szenvedő betegeknél is biztonsággal elvégezhető az erek vizsgálata, ugyanis a szokásos jódos kontrasztanyag helyett (ami ennél a betegcsoportnál nagy körültekintést igényel), széndioxid használata mellett is jó minőségben látszódnak az erek a vizsgálat során. A tanszékvezető kitért arra is, hogy sokaknak segít a tudományos pályán való elindulásban is ez az innováció, már megtörtént az első PhD-védés, amelynek témája a technológia hatékonyságának elemzése volt az alsóvégtag ereinek képalkotó vizsgálata során.

További részletek az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés