Fókuszban a beteg
A pénzügyi és infrastrukturális lehetőségektől függetlenül is javítható az orvos-beteg kommunikáció.
Nem kell a betegközpontú ellátással foglalkozni, amíg orvoshiány és pénzügyi problémák terhelik az egészségügyi ellátás mindennapjait – többek között ilyen érvekkel igyekeztek eltántorítani Ficzere Andreát, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatóját, amikor elindította a Betegfókusz című blogját, majd azonos névvel konferenciasorozatot is indított, amelyet múlt héten rendeztek meg első alkalommal.
Leginkább a figyelmet „vásárolják meg” a betegek, amikor az állami ellátás helyett magánszolgáltatókhoz fordulnak. A túlterhelt közfinanszírozott kórházakban idő hiányában elsikkad a tájékoztatás, a szakmai és intézményi lehetőségek korlátozottsága miatt sérül a biztonságérzet és az emberi méltóság. Közel két és félmillió aktív fekvőbeteget látnak el évente a hazai kórházakban, 55 millió orvos-beteg találkozás történik az alapellátásban, 66 millió a szakellátásban, és 11 millió receptet kapnak kézhez a páciensek. Ilyen forgalom mellett a találkozók alkalmával a betegnek nemigen van ideje elmondani a panaszát: a beszélgetés 18-23. másodpercében az orvos át is veszi tőle a szót, miközben a Semmelweis Egyetem felmérése szerint legalább 60-150 másodpercre lenne szükség ahhoz, hogy a páciens kifejthesse a problémáját, és megalapozódjon orvosával szemben a bizalom.
Engedjük, hogy a beteg részt vegyen saját gyógyulásában – javasolta Ficzere Andrea, aki amerikai és angol példákat hozott arra, hogy a betegközpontú ellátás csökkentheti az ellátórendszerre nehezedő terheket, akár 15 százalékkal az újbóli kórházi felvételek, vagy 40 százalékkal a bennfekvések arányát. A betegfókuszú szemlélet kialakításában döntő szerep jut a menedzsmenteknek. Biztosítaniuk kell a megfelelő környezetet és körülményeket, törekedve a családbarát munkahelyek kialakítására. Az egészségügyben dolgozók 40 százaléka véli úgy, hogy munkája árt az egészségének, és szinte mindegyiküket fenyegeti a kiégés, aminek megelőzésére rekreációs programokat kínálhat az intézmény vezetése. Kommunikációs tréningekkel törekedni kell a napi munkában jelentkező konfliktusok időben történő feloldására, illetve a betegekkel való megfelelő kommunikáció kialakítására, hiszen az intézmények peres ügyeinek 90 százaléka a nem megfelelő hangnemre, illetve a rossz dokumentációra vezethető vissza. Az Uzsokiban többek között gyermekmegőrzőt és üdülést kínálnak a dolgozóknak, csapatépítő tréningeket, közös programokat szerveznek a munkatársaknak, ezzel is támogatva őket abban, hogy magukévá tegyék az újfajta, betegközpontú szemléletet, bár a főigazgató azt is hozzátette: nem járnak új utakon, hiszen a betegekért és egymásért vannak.
A beteg gondolkodó, értelmes ember, a szemléletet, hogy ekként tekintsenek rá, már az egyetemen el kellene ültetni a jövő orvosaiban – vélekedett Takács Ildikó. A Magyar Kórházi Önkéntes Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint azonban a hosszú folyamatnak, amelynek eredményeként a magyarok számára sem lesz szégyen a betegség, az egészségtan oktatásával kellene elkezdődnie. Manapság a legtöbben csak akkor mennek orvoshoz, amikor állapotuk már nagyon rossz, holott ez jelenti mind az egyén, mind a társadalombiztosítás számára a legnagyobb terhet.
A beteg nem megoldandó probléma, hanem ember, akinek tisztában kell lennie a saját állapotával. Mivel erről az orvosnál nem kap kellő felvilágosítást, innen-onnan szedegeti fel az információmorzsákat, ami akár veszélyes is lehet Ficzere Andrea szerint. Ezért lenne kívánatos, hogy legyenek olyan minősített internetes oldalak, ahonnan valid adatokhoz juthat az érdeklődő.
Az interneten fellelhető információk előkészíthetik az orvos-beteg találkozást, azonban olyan szakmai oldalakra lenne szükség – például a szakmai kollégiumok ajánlásával – amelyek valóban közelebb hozzák a partnerek tudását, hiszen most az információs aránytalanság jellemzi ezeket a beszélgetéseket – vélekedettet dr. Sándor Judit, a Central European University professzora. Megerősítette: az orvos-beteg kommunikáció a pénzügyi és infrastrukturális lehetőségektől függetlenül is javítható, sőt, éppen szűkösség idején van a legnagyobb szükség a jobbítására. Azonban a beteg felvilágosításának helyét a napi gyakorlatban átvette a beleegyező nyilatkozatok szignáltatása, ami viszont nem elégséges a tájékoztatáshoz.
A partneri viszony, amelyben az orvos is támaszkodhat a páciensre, megakadályozhatná, hogy a beteg „széthulljon” orvosi szakmákra és leletekre. Kialakulóban van az új paternalizmus gondolata, amely tiszteletben tartja az autonómiát, de nem hagyja magára a beteget a döntéseiben, és használja az orvos személyiségének gyógyító erejét.
Évtizedek óta adósok a kormányok az egészségügy rendbetételével a magyar társadalom felé – vélekedett a konferencia panelbeszélgetésében Székhelyi József színművész, aki szerint nem a beteg-, hanem az egészségfókuszú ellátásról kellene szólni, hiszen a nép egészsége elemi érdeke a társadalomnak és a politikumnak. Egyre nő az eltartottak, és csökken az eltartók száma, és mind kevesebb forrás jut az egészségügynek, de nem látszik, hogy erre bárki is figyelmet fordítana.
Nincs egységes magyar egészségügy, az egyes intézmények színvonala fényévekre van egymástól, a betegeknek egyre tovább tart, hogy kiharcolják maguknak, hogy a legjobb kórházba, orvoshoz, ellátáshoz jussanak – festette tovább a nem túl vidám képet Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója. Ugyanakkor elmondta azt is, számos alkalommal tapasztalt olyan emberi hozzáállást az egészségügyiek részéről, hogy a lepusztult környezetben is úgy érezte, a legjobb kezekben és legnagyobb biztonságban van. Beszélt arról is, hogy eltűnt az egészségügyi szakemberek középgenerációja. Tisztelettudó, kedves és nyitott huszonéves orvosokkal lehet találkozni az osztályokon, akiknek azonban tovább tart felállítani a diagnózist, ami pedig a gyógyulás kulcsa. Úgy vélte, a betegeknek és az orvosoknak össze kell fogniuk annak érdekében, hogy a gyógyító tudás itthon maradjon Magyarországon.