Ficzere: Pengeélen táncol az egészségügy
A helyzet példátlan és leginkább háborús időszakokhoz hasonlít – vélekedett az aktuális járványügyi folyamatokról Ficzere Andrea a Portfolio-nak adott interjújában.
A Magyar Kórházszövetség elnöke a kilátásokkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy miközben a fő cél a tömeges fertőzés elkerülése – amire az ellátórendszer felkészült a tömeges ágyfelszabadítással –, addig a más okok miatt egyre nagyobb számban ellátásra szoruló betegeket is kezelnie kell a kórházaknak, a május 4-én elindult, egészségügyet is érintő fokozatos enyhítés keretében. Ezért mondja azt, hogy a rendszer pengeélen táncol. Meglátása szerint éppen emiatt nem is lehet a kórházi ágyak csökkentésével számolni. Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a most nem fogadott, vagy elküldött betegek előbb vagy utóbb vissza fognak térni az állami egészségügyi ellátórendszerbe, és sokan rosszabb állapotban kerülnek be az intézményekbe, emiatt pedig kisebb eséllyel, esetleg rosszabb kimenetellel tudjuk őket gyógyítani.
(...) A kormány csütörtöki bejelentése és az emberi erőforrások miniszterének csütörtöki levele alapján megkezdődött hétfőn az egészségügy fokozatos újranyitása a betegek előtt. Mit okoz ez az ellátórendszerben?
Pengeélen táncolunk, okosan kell navigálni, hiszen továbbra is az a fő célunk, hogy elkerüljük a tömeges fertőzést, ugyanakkor az ellátásra szoruló betegeket is kezelnünk kell. Ha valamire megtanít minket a COVID-19-es vírus, az leginkább a rugalmasság, az alkalmazkodás, az azonnali reagálás, majd az újratervezés.
A koronavírusos ágyak túlbiztosítására nem lehet talán az is a magyarázat, hogy a korlátozó intézkedések feloldásakor esetleg újabb, akár nagyobb hullámokban tér vissza a járvány és erre az esetre is fel kell készülni megfelelő kapacitásokkal?
Igen, elképzelhető, sőt, a külföldi tapasztalatok alapján valószínűsíthető egy ilyen forgatókönyv. A korlátozó intézkedések feloldásakor a fokozatosságra kell törekedni, ugyanis tartós megoldásra még várni kell a vírus ellen: az oltásra, illetve a nyájimmunitás elérésére.
Nyilván azt pontosan megmondani nem lehet, hogy mikor normalizálódhatnak a folyamatok, de hogyan lehet felkészülni arra a helyzetre, amikor már kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba a betegek ellátása tekintetében?
Nehéz volt leállni, és ahhoz adaptálódni, hogy az ágyak töredékén kezeljünk betegeket. Véleményem szerint legalább ennyire küzdelmes lesz visszatérni a régi kerékvágásba, hiszen mentálisan, de fizikálisan is komoly erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy az eleinte fokozatosan emelkedő, majd a korábbi „normál” üzemmódhoz képest lényegesen nagyobb, várakozásra kényszerített betegtömeget ellássuk. Ahogy korábban említettem, az ellátatlan betegek rosszabb állapotban, a várakozástól megviselve, és ne feledjük, a vírustól rettegve jelennek majd meg az intézményekben. A munkatársainkat a munkavégzésből adódó terhek mellett erősen nyomni fogja az a tudat, hogy ők is bármikor megfertőződhetnek. Ennek esélyét megfelelő védőfelszerelések használatával, és kiterjedt szűrésekkel lehet megelőzni, amely folyamat szerencsére már el is indult.
Ha már a járvány utáni időszakról beszélünk, lehet a mostani helyzetnek az az egyik következménye, hogy a kormány azt látja, hogy mivel nincs is akkora kórházi leterheltség, ezért hosszú távon sincs szükség ekkora ágykapacitásra? Ez a gondolatmenet egy kormányzati érvelésben elő is került.
Mivel biztos, hogy lesznek újabb fertőződések (a szakemberek őszre teszik a következő nagyobb hullámot), illetve a várakozásra kényszerült betegek megjelenése is hatalmas terhet jelent majd az ellátórendszernek, nem hiszem, hogy ágyszámcsökkenéssel számolhatunk. Mondom ezt annak tudatában is, hogy a fertőzéstől való (jogos) félelem miatt elvárható lesz az, hogy a potenciálisan fertőzötteket elkülönítve lássuk el még hosszú ideig, ami miatt az ágyszám igény legalább akkora lesz, mint korábban, és biztos, hogy több műszerre és humán erőforrásra lesz szükségünk.
A finanszírozási kérdéseknél maradva: a betegforgalom visszaesésével a kórházak finanszírozása is csökkenhet a mostani, koronavírussal terhelt hónapokban, miközben az intézmények fix költségei (leginkább a bérek) folyamatosan jelentkeznek. Ezt az ellentmondást hogyan lehet feloldani?
Valóban igaz, hogy a beavatkozások elmaradása miatt arányosan kevesebb kellene, hogy legyen a finanszírozás, hiszen az intézmények nem érik el a teljesítményvolumen-korlátot, ám a döntéshozók és a finanszírozó szerencsére rendkívül rugalmasan kezelték a helyzetet, az átmeneti időszakra ugyanis az intézmények megkapják az elmúlt 3 hónap átlagos finanszírozását. Ebből az összegből megvalósulhat a bérek kifizetése, illetve azok a beszerzések (védőfelszerelések, eszközök, stb.), amik nélkül nem lehet biztonságos betegellátást végezni.
Az állam egyszeri 500 ezer forintos prémiumot ígért a dolgozóknak. Ezen kívül milyen folyamatok játszódnak le most a bérek tekintetében?
Az intézményen belül is kezelni kellett azt a helyzetet, hogy a koronavírus-fertőzésnek jobban kitett dolgozók munkáját elismerjük. A frontban dolgozók többletdíjazását természetesen kompenzálja a többi terület kisebb kapacitásra tervezett átgondolt beosztása, valamint a rendkívüli munkaidő (túlóra) mennyiségének csökkenése. A dolgozókkal történt egyéni megállapodások – pl. a munkaidőkeret növelése - lehetővé teszi a törvényes munkaidő ledolgozását azok részére is, akik egyéb okok miatt (kicsi gyerek, idős szülő, saját alapbetegség) jelenleg nem tudják teljesíteni a munkaszerződésben foglaltakat. A helyzet normalizálódása után a munkaórát az intézmények a munkaidő keretben visszapótolják. (...)
