hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Feltérképeztük az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát

Az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát térképezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a világon először.

Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói – Grolmusz Vince egyetemi tanár, valamint Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok  az amerikai Human Connectome Project diffúziós MRI felvételeinek felhasználásával vizsgálták meg 392 emberi agy összeköttetéseit, majd azonosítottak több konzervatív és kevéssé konzervatív agyi területet. A kutatók eredményeiket a Neuroscience Letters című szaklapban közölték október 6-án közölte az ELTE.

Kiderült, hogy a homloklebeny kapcsolatai aránylag konzervatívak, jóllehet ez a terület sok magas szintű agyi működés helyszíne, míg a halánték- és a nyakszirti lebeny kapcsolatai változékonyabbak. Az is különlegesség, hogy a paracentrális lebeny változékony és konzervatív jellegzetességeket is mutat. A kutatók azt sejtik, hogy a konzervatívabb területek érzékenyebbek a sérülésekre és a betegségekre (stroke, tumorok), vagyis itt több kárt okoz egy ilyen rendellenesség, mint a változékonyabb területeken.

Érdekességként a kutatók azt is megjegyezték, hogy a kapcsolatok változékonyságának leírására nem egy mérőszám, hanem a valószínűség-számításból régen ismert eloszlásfüggvény bizonyult a legalkalmasabbnak. Mint írják, lehetőség van az agy azon területeinek meghatározására is, ahol ezek a kapcsolatok  különböző egyének között  változékonyak vagy éppen konzervatívak.

Az agyi idegsejtek, a neuronok kapcsolatainak nagy része az embrionális és a korai csecsemőkori fejlődés során alakul ki. A kapcsolatok létrejöttében sok a véletlen momentum, innen ered a változékonyság, amelynek mértéke eltérő lehet az agy más-más területein.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink