hirdetés

Félresöpri a kormány az otthonápolók kérését

Jelenleg a legalacsonyabb ápolási díj a minimálbér alig az ötöde, a kiemelt díj esetében pedig kevesebb mint a harmada, írja a Népszava.

„Minden további emelés meghatározása a mindenkori költségvetés helyzetének függvénye”. A többi között ezt válaszolta a Belügyminisztérium arra a kérdésre, tervezi-e az Orbán-kormány az ápolási díj emelését. Arra a kérdésre, tervezi-e a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, Fülöp Attila, hogy a közeljövőben meghallgatja az érintetteket, nem érkezett válasz.

A hozzátartozóikat otthon ápolók az egész napos munkájukért a jelenlegi 40-80 ezer forint díjazás helyett legalább minimálbért szeretnének kapni. Azt is kérik, hogy ez a nyugdíj mellett is folyósítható legyen, és számítson munkaviszonynak.

A Belügyminisztérium sajtóosztályától a Népszava kérdéseire a következő válasz érkezett: a 2010-et megelőző utolsó években az ápolási díj összege nem emelkedett. Ezzel szemben 2010 óta a kormány elkötelezett az ápolási díjak emelése mellett. 2019. január 1-jétől 15-, majd a következő három évben 5-5, 2023-ban további 5,2 százalékkal emelkedett a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege. A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára pedig 2019-ben bevezette a kormány a gyermekek otthongondozási díját (GYOD), amely ellátás a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Ez 2022-ben és idén is azonos a minimálbérrel – áll a tárca válaszában.

A 2010 előtti időszakot vizsgálva – erre hivatkozott a tárca – 2006-ban egy hozzátartozó ápolási díja a beteg állapotától függően 20 ezer és 33 ezer forint között mozgott, 2008-ban pedig 23-37 ezerre nőtt. Tehát az nem igaz, hogy „az utolsó években nem emelkedett”. A minimálbér egyébként 2006-ban 62 500 forint, 2008-ban pedig 69 ezer forint volt. 2010-ben, amikor a minimálbér 73 500 forintra emelkedett, az ápolási díj összege nem változott. Viszont sokat elárul a helyzetről, ha az ápolási díjat a minimálbér arányában nézzük. Itt ugyanis fokozatos leszakadást látni. Amíg 2006-ban az ápolási díj esetében a legalacsonyabb összeg a minimálbér harmada, a legmagasabb pedig a fele volt, most a legalacsonyabb ápolási díj a minimálbérnek alig az ötöde, a kiemelt díj esetében pedig kevesebb mint a harmada. (2021-ben a minimálbér 167 400 forint volt, az ápolási díj 41-74 ezer forint, napjainkban pedig a minimálbér összege 232 000 forint, az ápolási díjé pedig 46-82 ezer forint).

Jelenleg több, mint 30 ezren részesülnek ápolási díjban.

(forrás: Népszava)

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...