hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Félelmetesen kedves szavakkal üzen a kormány a kórházigazgatóknak

Még mindig munkát ad a sajtónak, hogy a gazdasági miniszter praktikusan költségvetési csalással vádolta az eladósodott kórházak vezetőit, ezúttal a kancelláriaminiszter reagálása a téma.

Nem tervezi a kormány, hogy eljárást kezdeményez a kórházi főigazgatók ellen költségvetési csalásért – idézi a NOL Lázár János kancelláriaminiszter szavait a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatóról. Ott a Népszava kérdésére válaszolva azt is elmondta: ő inkább elismeréssel tekint a kórházi főigazgatókra, mert ők azok, akik hosszú évtizedek óta, a saját tulajdonosaikkal zajló viták ellenére is talpon tartották az intézményeiket. Hozzátette: de azért az érintetteknek észre kellene venniük, hogy új rendszer van, amelyben az állam a tulajdonos, és ebben a szisztémában minden kézmozdulatuk látszik. A kormány és a gazdasági miniszter együttműködést vár az intézményvezetőktől, hogy a rendelkezésre álló keretek között oldják meg közösen a problémákat.

Sem a Kórházszövetség, sem az igazgatók nem nyilatkoznak arról, mit gondolnak a nemzetgazdasági miniszter kijelentéséről – ezt már a Népszava írja. Idézi is a szocialisták korábbi többszörös egészségügyi miniszterét, Kökény Mihályt, aki nem is csodálkozik, szerinte mindenki megértette a burkolt fenyegetést, hogy a székébe kerülhet, ha nem teljesíti az elvárásokat.

A félelem nem is alaptalan – teszi hozzá a lap, s felidézi, hogy két évvel ezelőtt a tatabányai kórház igazgatóját egy rövid telefonbeszélgetésben rúgta ki a minisztérium, egy nappal azt követően, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) húsz kórház gazdálkodásának átvilágítása után a Szent Borbála Kórházban jelentős lejárt tartozásokat talált, és nem volt elégedett az ágyak és műtők kihasználtságával sem – olvasható a nepszava.hu-n.

hirdetés

Könyveink