hirdetés

 

Falra hányt... ajánlás a nátriumbevitellel kapcsolatban

A világ népességének nem kevesebb mint háromnegyede naponta legalább kétszer annyi sót fogyaszt, mint amennyi még megengedhető lenne – áll az Amerikai Szívgyógyászati Társaság közleményében. Az adatokat egy olyan kongresszuson hozták nyilvánosságra a közelmúltban, mely a szív- és érrendszeri betegségek epidemiológiai tényezőivel foglalkozott

A készételekből, asztali sóból, valamint az ételkészítés közben hozzáadott sóból és szójaszószból adódó nátriumbevitel a 2010-es adatok szerint megközelítette a napi 4000 mg-ot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2000 milligrammot javasol a napi nátriumbevitel felső határának, míg az American Heart Association (AHA, Amerikai Szívgyógyász Társaság) ennél szigorúbb, ők 1500 milligrammnál húzzák meg a határt.

„A mostani vizsgálat az első, mely országonkénti, nemenkénti és életkori lebontásban szolgáltat adatokat a nátriumbevitelről – mondja a vizsgálatot vezető Saman Fahimi, a Harvard epidemiológiai tanszékének kutatója. – Reméljük, hogy megállapításaink arra késztetik az állami egészségügyi szerveket, hogy intézkedéseket tegyenek a nátriumbevitel csökkentésére.”

A 187 ország közül 181-ben (ami a világ népességének 99 százalékát jelenti) több sót fogyasztanak az emberek, mint amennyi a WHO ajánlásában szerepel (ez

A kutatók a nátriumbevitellel foglalkozó 247 vizsgálat adatai alapján számították ki a becsült nátriumbevitelt a 2010 Global Burden of Diesease Study részeként. E vizsgálatban 50 ország 303 intézményének 488 szakembere vesz részt.

A szív- és érrendszeri betegségek világszerte a vezető haláloknak számítanak; a túlzott nátriumbevitel magas vérnyomást okoz. Az átlagos napi nátriumbevitel szinte minden országban, a nők és a férfiak körében egyaránt jóval meghaladja az ajánlásokban szereplő értéket – emelik ki a kutatók. A nátriumbevitel tekintetében Kazahsztán áll az első helyen, ahol az átlagos napi nátriumfogyasztás 6000 milligramm, ezt Mauritius és Üzbegisztán követi, ahol a napi nátriumbevitel alig kevesebb ennél. A legkevesebb sót Kenyában és Malawiban fogyasztják, ahol az átlagos napi bevitel 2000 milligramm körül van, de például az Egyesült Államokban már 3600 milligramm.

Mindezek fényében legalábbis elgondolkodtató az egyik nagy csipszgyártó cég sajtóanyaga, melyben többek között az alábbiakkal próbálják igazolni a csipszek „egészséges” vagy legalábbis nem ártalmas voltát: „Bár sósnak érezzük a burgonyachipseket, ez nem jelenti azt, hogy a sótartalmuk valóban magas. A Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai ugyanis kutatásaik során rávilágítottak, hogy sokkal intenzívebben érzékeljük a sót, ha az az ételek felületén található, mint ha egyenletesen oszlik el bennük. A hazai sófogyasztás európai szinten kiemelkedően magas, ennek azonban csak egy ezrelékét adják a vékony burgonyaszeletek.” Majd később: „Bár nem árt odafigyelni a sóbevitelre, azt is tudnunk kell, hogy a nátrium a klórral együtt a kiegyensúlyozott étrend része, hiszen többek között felel a szervezet folyadékháztartásáért, emellett az ideg- és izomműködésben és a vérnyomás szabályozásában játszik fontos szerepet.”

A csipsz mint a kiegyensúlyozott étrend része?

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: American Heart Association, Medical News Today, Chio)

cimkék

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...