hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Ezúttal egy orosz orvos kezdene génszerkesztésbe

A Qubit szerint Denis (Gyenyisz) Rebrikov orosz molekuláris biológus a Nature-ben jelentette be: genomszerkesztéssel védené a HIV-pozitív szülők leendő gyermekeit.

Az engedélyezésre váró Rebrikov még az év vége előtt arra vállalkozna, hogy génszerkesztett embriókat ültet az önként jelentkező nők méhébe. Az embriókban azt a gént tervezi CRISPR-technológiával hatástalanítani, amely a HIV vírusok sejtbe jutását segítő fehérjét termeli. Terve védelmében az orosz tudós a Qubit szerint elmondta: a kínai Csienkuj Hevel ellentétben ő nem HIV-pozitív apák spermájával megtermékenyített embriókkal dolgozna, hanem a vírussal fertőzött anyák magzatait védené az eljárással.

Rebrikov terve több szempontból is könnyebben védhető, mint a Kínában kegyvesztetté vált és állásából is elbocsátott He akciója. A kínai tudóst utóbb azzal vádolták, hogy csekély haszonért cserébe kockáztatta az embriók életét és életkilátásait. Annak az esélye, hogy egy HIV-fertőzött apa gyereke betegen szülessen, meglehetősen minimális. Ráadásul  a HIV-fertőzéssel szemben rezisztenciát kialakító génvariáció más, az élettel akár összeegyeztethetetlen betegségekre is fogékonyabbá teszi hordozóját.

Az orosz kutató azzal is védeni igyekszik terveit, hogy a veszélynek sokkal inkább kitett embriókkal próbálkozna. Amellett, hogy az anyától eredő fertőzés veszélye lényegesen nagyobb az apainál, az orosz kutató olyan anyák jelentkezését várja a kísérletéhez, akik esetében az ilyen esetekben szokásos gyógyszeres kezelés várhatóan hatástalan lenne, vagy nem az elvárt hatásfokkal működne. 

A tudományos közösséget azonban ez sem látszik meggyőzni. Kutatók egybehangzóan állítják, a CCR5 gén szerkesztését semmi nem igazolja teljes mértékben.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink