Étrend rövidbél-szindrómában

A rövidbél-szindróma (SBS – short bowel syndrome) helyes kezelésének fontos eleme a folyadék-, elektrolit- és tápanyagpótlás, és ezek megfelelő szinten tartása. Noha többféle gyógyszeres megoldás is ígéretesnek látszik (például clonidin, növekedési hormon vagy octreotid), a rövidbél-szindróma kezelésének legfontosabb része az optimális tápanyagellátás biztosítása.

A rövidbél-szindrómás  betegek körében az enterális táplálkozás sikere több tényező függvénye. Ezek közé tartozik a megmaradt vékonybél és/vagy az ép vékonybél-szegmentumok hosszúsága, a vastagbél megléte vagy hiánya és a béladaptáció mértéke. A már említett okok miatt mielőbb meg kell kísérelni a parenterális táplálás elhagyását és az orális táplálkozásra való áttérést.

A diéta meghatározása összetett feladat, és egyénre szabottnak kell lennie, mivel a megfelelő étrend csak az alapbetegség, az eltávolított vékonybélszakasz hossza és az életmód figyelembevételével állítható be. Azonnali cél, hogy a betegek naponta mintegy 6000–7160 kJ/kg-nyi energiamennyiséghez, és 1,0–1,5 g/kg fehérjéhez jussanak.

A betegség általában nem befolyásolja a nitrogénhasznosítást, és ezért a peptidalapú étrendeknek nincs jótékony hatásuk. Nemrég közölték egy kisebb vizsgálat eredményeit, amely alátámasztja ezt. A kutatók SBS-es csecsemőkben vizsgálták a hidrolizált, illetve nem hidrolizált fehérjét tartalmazó diéta hatását. Ez a prospektív, randomizált, keresztezett, kettős vak vizsgálat azt mutatta, hogy az étrend nem befolyásolta az energiamennyiséget, a bél permeabilitását, sem pedig a nitrogénegyensúlyt.

Azon betegek esetében, akiknél megmaradt a colon, vízoldékony rostok adásával növelni lehet az energiabevitelt. A rostok táplálékkiegészítőkként való alkalmazása jó hatással lehet az adaptáció folyamatára is, mivel hatásukra nő a rövid láncú zsírsavak termelése. Emellett a rostok csökkenthetik a széklet térfogatát is, mivel elősegítik a víz felszívódását.

Egyelőre nem adható határozott válasz arra a kérdésre, hogy mi előnyösebb a betegeknek: a nagy zsír- és kis szénhidráttartalmú étrend vagy a kis zsír- és nagy szénhidráttartalmú diéta. Egyes érvek az előbbi mellett szólnak. A nagy szénhidráttartalmú és kis zsírtartalmú étrend megváltoztatja az SBS-ben már amúgy is megzavart bélflórát: hatására a bélben elszaporodnak a Lactobacillusok, és ezért kifejezetten emelkedik a D-laktát-szint és a szén-dioxid gáz mennyisége. Ennek következtében a betegekben kifejezettebb lesz a flatulencia, erősebb a hasi fájdalom és a hasmenés, és kevesebb zsír és zsíroldékony vitamin szívódik fel. A nagy mennyiségű szénhidrátbevitelnek további hátránya, hogy hatására sokkal nagyobb lesz a bél ozmotikus terhelése, mint a zsír vagy a fehérjék fogyasztása esetén. Valószínű azonban, hogy ép colon mellett – főleg a felnőttek esetében – kevésbé érvényesülnek a szénhidrátfogyasztás negatív hatásai, mivel a colonban a fel nem szívódott szénhidrátok rövid láncú zsírsavakká alakulnak, és ezek pótlólagos energiaforrásként szolgálnak.

A randomizált, kontrollált vizsgálatok eredményei szerint a glutamin és a növekedési hormon nem segíti elő a bélben a felszívódást. Mindezeket figyelembe véve, olyan diétát ajánlatos alkalmazni, amely viszonylag sok zsírt és rostot tartalmaz, és a betegek jobban tolerálják.

Forrás: Herbert Tilg, European Journal of Gastroenterology and Hepatology magyar kiadás