Ésszerűség, igazságosság, rákbetegség
Onkológus szerzőnk diagnózisa halálos pontossággal mutat rá az ellátás elégtelenségére – írja Poller Imre onkológus cikke elé a HVG.hu szerkesztője.
Az ellátásra szorulók száma alapján biztosan állítható, hogy az egészségügyre háruló onkológiai feladatok aránya nagyobb, mint bárhol másutt a fejlett világban – szűri le a szerző a szerző a nemzetközi statisztikák összevetésével.
Mint írja: minden országnak magának kell megállapítania, mekkora a ránehezedő rákteher súlya, mekkora összegeket tud a költségvetésből ennek csökkentésére fordítani, és hogyan tudja a legjobban hasznosítani a ráfordításait. Először is arányos rendszert kell tervezni, ahol a diagnosztikus, a sebészeti, a sugárterápiás, valamint a gyógyszeres kapacitások egyensúlyban vannak. A nemzetközi tapasztalatok alapján 100 új betegből 100 esetében lesz szükség valamiféle kivizsgálásra, 80–90 betegnél sebészeti beavatkozásra, legalább 50-nél sugaras, 45–50-nél pedig gyógyszeres kezelésre. Majd 20–30 beteg rehabilitációs támogatásra fog szorulni, és valamennyit gondozni, követni kell.
Magyarországon elvileg minden együtt lenne az onkológiai rendszer optimális és igazságos működéséhez, hiszen csaknem a teljes lakosságra kiterjesztett egységes, szolidaritáselvű egészségbiztosítás van, a kórházakat az állam birtokolja és működteti. A hazai aránytalanságok azonban már abból is kitűnnek, hogy az évi mintegy 168 milliárd forintosra becsült onkológiai költségekből a szűrővizsgálatok, a diagnosztika, a sebészet, az ápolás együttesen is csak 38 százalékkal részesednek, a sugárterápiás ellátás finanszírozására 6 százalék jut, míg a fennmaradó 56 százalék a gyógyszeres kezelésekhez kapcsolódik. Némileg spekulatív számítások szerint a rákbetegséget túlélők fele a sebészi beavatkozásoknak, 40 százaléka a besugárzásnak, körülbelül 10 százaléka pedig a kemoterápiának köszönheti a gyógyulását – olvasható a hvg.hu-n.
