hirdetés

"Erre a lépésre nincs ésszerű indok"

A hazai orvostudományi egyetemeket szerdán hiába kerestük, hogy kommentálják azt a hírt, miszerint jelentősen csökkentik az általuk is felvehető, államilag támogatott hallgatók számát. A kiszivárogtatással lavinát elindító HÖOK magától a miniszterelnöktől kérne magyarázatot jövő héten arra, miért a drasztikus létszámcsökkentés.

Ami a reggeli órákban csak pletyka volt, a kormányülés után, koradélutánra ténnyé vált: jövőre jelentősen csökkentik a felsőoktatási intézményekbe állami támogatással felvehető hallgatók számát. Állami ösztöndíjra – s az ezzel járó aláírandó hallgatói szerződés révén a tanulmányi időt megduplázó itthoni munkavégzési kötelezettségre – 10 480-an számíthatnak. Ebbe azonban vélhetően beleértendők az ugyancsak államilag támogatott felsőfokú szakképzésre jelentkezők illetve a korábban, keresztfélévre felvettek száma is – tavaly legalábbis e három „tétel” még egybe számított, s ki tudja, mi lesz jövőre… 46 330-an részösztöndíjjal – bár a hallgatói szerződés rájuk nézve is kötelező! – kezdhetik meg tanulmányaikat, 16000 fiatal jelentkezhet mester-, s további 1300-an doktori képzésre.

„Elfogadták az előterjesztést, immár bizonyíték van arra, hogy a kormány az ifjúság ellen van. Erre a lépésre nincs ésszerű indok, nincs magyarázat és nincs mentség. Elherdálják az ország jövőjét, külföldre kergetik öcséinket és hugainkat. Véleményünk szerint nem az árulja el a hazáját, aki elhagyja a boldogulása érdekében, hanem az árulja el a honfitársait, aki megszavazta ezt a képtelen előterjesztést. Nem hagyjuk, hogy az ifjúságot a felső tízezer arisztokráciájára és alattvalókra osszák, ennek megakadályozására minden eszközt fel kell használni.” – tette közzé nyilatkozatában a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. A szervezet elnöke, Nagy Dávid szerint ez az intézkedés lényegében a tandíj bevezetését jelenti.

A HÖOK először a nemzetgazdasági miniszterrel – mondván ugyanis mindenről ő dönt – ismertetnék csütörtökön fél 11-kor a József nádor téri épület előtt követeléseiket, HÖOK-os forrásokból a MedicalOnline ugyanakkor úgy értesült, hogy jövő hétfőre viszont demonstrációt hirdetnek,  amelynek helyszíne a műegyetem lenne. Ide várnák Orbán Viktor miniszterelnököt is, magyarázza el, mi indokolja e drasztikus lépést.

Az orvostudományi egyetemek állítólag nem járnak annyira rosszul, mint a többi felsőoktatási intézmény, bár ez csak a konkrét számok tükrében derül majd ki egyértelműen. A rendelkezésünkre álló információk szerint az orvosképzés 2350 államilag támogatott hellyel számolhat a 2013-as felvételik során. Nem tudni azonban, hogy ez a szám pontosan mit takar. Idén a négy egyetemen – a felvi.hu adatai szerint – összesen 1914 általános orvos, fogorvos illetve gyógyszerész kezdhette meg állami ösztöndíjasként a tanulmányait. Mellettük azonban 2672-en egészségtudományi karokra nyertek felvételt ugyanezen intézményekbe, összesen tehát 4586 államilag támogatott hallgatóval számolhattak. S ehhez még további 84 társult, akik – ugyancsak ingyenesen – a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karára nyertek felvételt. Az idei végső szám tehát 4670 volt.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...