hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Több orvost, fogorvost és gyógyszerészt képezhetnek

Az egészségügyi ágazatban tapasztalható szakemberhiány fokozatos felszámolását segíti, hogy az idén országszerte az eredetileg meghirdetettnél többen vehetnek részt az általános orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzésben – hangsúlyozta az egészségügyi államtitkárság.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a keddi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be, hogy a szeptemberben induló tanévben ötezerrel több hallgató kezdheti meg tanulmányait teljes állami ösztöndíjjal. A módosítás értelmében 2400-zal több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilencszázzal nő az informatikushallgatók, hétszázzal a mezőgazdasági képzésre felvehetők száma. Az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel emelkedik a keretszám.

Az egészségügyi államtitkárság nagy eredménynek tartja, hogy a felsőoktatási keretszámok és ösztöndíjak meghatározásakor az egészségügy kiemelt helyet foglal el. Mint közleményükben kifejtik: "az orvosképzés jelentőségét jól jelzi az a tény", hogy az 1800 meghirdetett férőhely mindegyikén teljes állami ösztöndíjjal tanulhatnak a sikeresen pályázó diákok. Az egészségügyi felsőfokú szakképzésben több mint 3000 férőhelyre jelentkezhettek teljes ösztöndíjjal a diákok.

MedicalOnline
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink