hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Erős versenytársakat kap a hazai magánegészségügy

A Szegedi Tudományegyetem rá van szorulva az egyéb bevételek növelésére, muszáj a bevételteremtő képességét növelnie, foglalta össze az új, alapítványi fenntartású működés egyik következményét a Private Health Forum 2021 című konferencián tartott előadásában Fendler Judit kancellár.

Az SZTE kancellárja megjegyezte, hogy az egyetemi klinikák január óta nem kapták meg a Covid-védekezés költségét, nem úgy mint a többi állami kórház. Előrejelezte viszont, hogy ez szerinte hosszabb távon működni fog. Kiemelte, hogy az új működési keretekben már gazdálkodó szervezetként működik az egyetem, többé már nem költségvetési intézmény. Az oktatási tevékenységet az ITM-mel kötött, 5 évre szóló szerződés határozza meg. Nagyon komoly elvárások lesznek oktatásban és kutatásban egyaránt, hangsúlyozta a Portfolio szerint.

Mint jelezte, a lakosság egyre nagyobb mértékben vesz igénybe térítéses egészségügyi szolgáltatásokat, nem a vásárlóerő nő, hanem a fogyasztói kosárban nő meg az egészségügyi kiadások aránya. Ennek oka, hogy a betegek egyre nehezebben férnek hozzá az állami egészségügyi ellátáshoz, és ebben a Covid-járványon túl az egészségügyi szolgálati jogviszony is szerepet játszik.

A magánszolgáltatói tevékenységet 100%-os tulajdonú magán cégen keresztül látják el, azért, hogy meg tudják őrizni a kollégákat és el tudják látni a 3-as progresszivitási szintű feladatokat, közölte a kancellár, aki szerint ennek a megoldásnak megvannak az előnyei:

  • a várólisták legális módon csökkenhetnek,
  • biztonságos és teljeskörű a háttérszolgáltatás,
  • a dolgozók teljesítményhez kötött jövedelemre tesznek szert, így megtartó erő a dolgozók számára,
  • a szabad kapacitás piaci alapon hasznosul,
  • az egyetemi klinikákon egyre jellemzőbb lesz, hogy a legfejlettebb technológiák érhetők el.
(forrás: Portfolio)

Könyveink