hirdetés

Stratégiai megállapodást írt alá Takács Péter Cser Ágnessel (is)

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára érdekvédelmi szervezetek képviselőivel pénteken Budapesten.

Nem elég jó elképzelésekkel rendelkezni egy-egy szakterület fejlesztéséről, legalább ennyire fontos, hogy a szükséges, tervezett változásokat az érintettekkel együttműködve valósítsuk meg. A kívülről a rendszerre erőltetett utasítások nem működnek, az adott szakmában dolgozók részvétele nélkül a legjobb elképzelések is bukásra vannak ítélve – hangsúlyozta az államtitkár a Belügyminisztérium dísztermében. Hozzáfűzte: ezért van felbecsülhetetlen értéke a folyamatos párbeszédnek a tárca és a szakmai érdekképviseletek között, ami lassan már évtizedes múltra tekint vissza.

Takács Péter közölte: a kormány felismerte, hogy az egészségügy stabilitásának kulcsa a benne dolgozók minél nagyobb mértékű megbecsülése, és közösen kezdtek el dolgozni a béremelési programon, amely 2012 óta zajlik, és a rendszerváltozás óta a legnagyobb léptékű lesz. Megjegyezte, nem csak a bérek emelésével lehet kifejezni a megbecsülést; a munkakörülmények javítása, a lakhatás korszerűsítése, a képzési rendszer modernizálása, a szakmai kompetenciák bővítése mind azt jelzi, hogy "egyre inkább elismerjük a szakdolgozók munkájának fontosságát, társadalmi szerepét".

Keressük annak a módját, hogyan tudunk minél nagyobb anyagi és erkölcsi ellentételezést juttatni a szakdolgozók számára – mondta az államtitkár. Örömét fejezte ki, hogy ebben a munkában továbbra is olyanokra számíthatnak, "akik kemény partnerek, de annál konstruktívabbak".

A stratégiai partnerségi megállapodás szilárd alap lesz ahhoz, hogy vállvetve tudjunk küzdeni egy modern és emberarcú egészségügyért – fogalmazott az államtitkár.

A megállapodást Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, valamint Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke szignálta.

Balogh Zoltán azt mondta, nagy örömmel tettek eleget a meghívásnak, és várakozással tekintenek az együttműködés elé. Felidézte, hogy húsz éve törvényi felhatalmazással jött létre a kamara mint szakmai köztestület. "Keményen, kritikusan végezzük a munkánkat, de azt valljuk, hogy ügyeinket tárgyalóasztalnál kell intézni, így lehet eredményeket elérni" – hangoztatta. Kitért arra, hogy miután 2011 óta új alapokra helyezték a szakmai kamarák rendszerét, és ismét kötelezővé vált a tagság, érezhetően erősödött a szakmájuk, a hivatásuk.

Közös ügyünk az egészség ügye, csak egészséges társadalommal lehet jó gazdaságot működtetni – fogalmazott Balogh Zoltán. Hozzátette, az egészségügyben dolgozóknak kiemelt szerepük van a prevencióban, az akut ellátásban és a rehabilitációban. – 128 ezer egészségügyi szakdolgozót képviselve úgy gondoljuk, a stratégiai megállapodásnak nagy jelentősége van a munkabiztonság, a munkabéke szempontjából – jelentette ki a kamara elnöke. Jelezte: a kamara a kormányzat konstruktív tárgyaló partnere kíván lenni, kollégáik tapasztalatait felhasználva adja közre javaslatait, véleményét.

Cser Ágnes szintén méltatta az évtizedes szoros együttműködést a kormányzattal, valamint nagy jelentőségűnek nevezte a megállapodást.

Célkitűzésünk, hogy az egészségügyi dolgozóknak ne foglalkozásuk legyen, hanem hivatásuk, ehhez pedig anyagi, erkölcsi és a munkakörülményekre is kiterjedő támogató rendszerre van szükség, ami nyugalmat, biztos megélhetést teremt azok számára, akik a közt szolgálják – mondta Cser Ágnes. Köszönetet mondott "a történelmi bérfejlesztésekért", figyelmeztetett azonban arra, hogy álláspontjuk szerint korrekcióra van szükség. Cser Ágnes beszélt arról is, szeretnék elérni, hogy az európai uniós forrásokból ne csak a pedagógusok kapjanak pénzt, hanem az egészségügyben dolgozók is. Az ellenzéki politikusokat felszólította, ne kampányoljanak a magyar kormány ellen az Európai Unióban, inkább azon dolgozzanak, hogy Magyarország minél előbb hozzájusson a forrásokhoz.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...