hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Egészségügyi érdekképviseletekkel kötött megállapodást az Emmi

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetével (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A dokumentumot Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke és Toma Lajos, a MÖSZ elnöke pénteken Budapesten írta alá.

Kásler Miklós az aláírást megelőzően azt mondta: a megállapodásban rögzítik, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az elképzeléseikről, ötleteikről. Mindettől azt várják, hogy közösen segíthessenek.

Cser Ágnes arról beszélt, hogy hosszú évek óta "igényes együttműködés" van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között, és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltó legyen az általuk végzett feladathoz.

Toma Lajos elmondta, 2016-ban kezdődött az érintettek között tárgyalássorozat, a megállapodás most ennek egy állomása. A két szakszervezet és a minisztérium azt vállalta, hogy az egészségügy jobbításáért próbálnak mindent megtenni.

A közreadott sajtóanyag szerint a megállapodás annak érdekében jön létre, hogy a miniszter közvetlenül bevonja a jogszabály előkészítésébe a stratégiai partnereket, az egészségügyi humánerőforrás helyzetét javító intézkedésekben és jogszabályok kialakításában előzetes véleményezési jogot biztosítva nekik.

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink