hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ennyivel jut több pénz az egészségügynek

Évtizedek óta nem látott szintre ugorhatott az idén az ágazatra fordított kiadások aránya, derül ki a Világgazdaság összeállításából.

Tartósan magasan maradhat az egészségügyi közkiadás. Az idén már elérheti a bruttó hazai termék 6-6,5 százalékát, és a következő években akár még növekedhet is – mondta a Világgazdaságnak Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. A szakember hozzátette: az orvosok béremelése vagy az alapellátás növekvő finanszírozása nem egyszeri kiadás, minden évben meg fog jelenni a költségvetésben.

Hangsúlyozta, hogy az ágazatra fordított közkiadások legmagasabb szintje mostanáig 6 százalék alatt maradt, az idén megdöntheti a kormány az eddigi csúcsot. Tavaly az egészségügyi ráfordítások jelentősen megemelkedtek, miután a járvány elleni védekezésre és a gazdaságvédelmi alapból különböző jogcímeken összesen 1127 milliárd forintot csoportosított át a kormány, ezzel a kiadások összértéke elérhette a 3000 milliárd forintot.

Sinkó Eszter szerint kérdéses a járványügyi védekezés során beszerzett egészségügyi eszközök elszámolhatósága. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány 2020-ban 290 milliárddal költött többet az egészségügy napi működtetésére, mint 2019-ben.

Itt érdemes megjegyezni, hogy bár nominálisan egyre több forrásból gazdálkodott az ágazat az elmúlt években, a bruttó hazai termék arányában az elmúlt bő 15 évben több mint 1 százalékponttal csökkentek az egészségügyi ráfordítások. A tavalyi év tehát mindenképpen fordulatot hozott.

Hozzátette: ha a kórházigazgatók megfelelő jelzéseket küldenek a drámai szakdolgozói ellátottságról, akkor előfordulhat, hogy a kormány rákényszerül, hogy fél évvel előre hozza a jövő januártól esedékes béremelést.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink