Emberi jogi bíróság: nincs joga a mesterséges halálhoz Karsai Dánielnek

Nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz a gyógyíthatatlan ALS betegséggel élő Karsai Dániel alkotmányjogásznak, közölte a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön.

Karsai Dániel azt szeretné elérni, hogy ha állapota már elfogadhatatlanná válik, méltósággal fejezhesse be életét, mert a magyar szabályozás az eutanázia minden formáját tiltja.

Az Európa Tanács felügyelete mellett működő bíróság hat szavazattal, egy ellenében úgy ítélte meg, hogy nem sérültek a panaszos emberi jogai az Emberi Jogok Európai Egyezményében a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog, valamint a megkülönböztetés tilalmáról szereplő rendelkezésekkel összefüggésben.

A strasbourgi bírák úgy foglaltak állást, hogy Magyarország biztosította a palliatív ellátást Karsai Dániel számára, a meghallgatott szakértői bizonyítékok szerint pedig az ilyen ellátásban rendelkezésre álló lehetőségek általában enyhülést nyújtanak a kérelmező helyzetében lévő betegek számára, és lehetővé tudják tenni a békés elhalálozást. Karsai Dániel nem állította, hogy ez az ellátás elérhetetlen lenne számára, tették hozzá. Kiemelték, hogy a kérelmező esetében az esetleges hibáknak széles körű társadalmi következményeik és kockázataik lehetnek, és az orvosok által elősegített halál visszaélések kockázatát hordozza magában. Noha tendencia mutatkozik a törvényi engedélyezésre, az Európa Tanács tagállamainak többsége továbbra is tiltja az elhalálozás orvosi elősegítését és az eutanáziát.

Az orvosilag segített öngyilkosság büntetőjogi tilalma, valamint annak alkalmazása azokra, akik esetlegesen egy, az aktív eutanáziát lehetővé tevő országban végzik el a beavatkozást, nem aránytalan, és nem sérti az emberi jogokat, írták. Közölték azt is, hogy a megfelelő jogi intézkedések szükségességét folyamatosan felül kell vizsgálni, figyelembe véve az orvosetikai szabályokat, az egészségügy területének fejlődését és a társadalmi változásokat.

Vereség Strasbourgban címmel reagált Karsai Dániel a döntésre. Mint írja: "A Bíróság elutasította a beadványomat. Ez nagy csalódás. Most higgadtan többször el fogjuk olvasni a döntést a kollegáimmal. Azután beadjuk a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, melyre három hónapunk van.
Senki ne aggódjon, megyünk tovább!
 
A Bíróság döntése az alábbi linken található:
Mindenkinek nagyon szép napot kívánok!"

Forrás: AdobeStock
Forrás: AdobeStock

(forrás: MTI, Facebook)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...