Ma délelőtt találkoztam Gulyás Gergellyel, írja FB-posztjában az aktív eutanázia lehetőségéért küzdő alkotmányjogász. Mint közli: "Legnagyobb örömömre megtört a jég: érdemi beszélgetést folytattunk az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséről. Új érvek egyik oldalról sem hangoztak el. Gulyás úr érveiből kettőt emelnék ki.
A miniszter úr kifejtette, hogy vallásos emberként nem tudja elképzelni, hogy felhatalmazást adjon emberi élet kioltására egy másik embernek. Rámutattam, hogy egy világi államban pusztán vallási érvek alapján se pro se contra nem lehet jogot alkotni. Főleg nem alapvető jogot elvonni.
Gulyás Gergely legnagyobb örömömre egyértelműen kijelentette, hogy a Bíróság döntését kötelezőnek tartja, azt végre kell hajtani. Ez az álláspont azért kicsit megtört, ugyanis a miniszter úr azt is hozzátette: hogyha a Bíróság döntésének végrehajtása nem ütközik az Alaptörvénybe, mert akkor át kell gondolni. (...) A beszélgetés vége volt a legbíztatóbb. Gulyás úrral megállapodtunk abban, hogy a Bíróság csütörtöki döntése után folytatjuk a párbeszédet. Ami azzal fog kezdődni, hogy a miniszter úr email-ben leírja a véleményét a Bíróság ítéletéről", közölte Karsai Dániel.
A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...
Leírás:
Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak.
Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...
Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...
In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...