Emberéletekben mérhető a tudomány iránti bizalom hiánya

Az új fajok felkutatása és elnevezése az ön által írt mesekönyvnek is központi témája. Az állatmese sok évezredes műfaj, de én állatrendszertani mesével korábban még nem találkoztam. Honnan jött a szokatlan ötlet?

A szakkönyvek, tanulmányok írása része a munkakörömnek. Aki írt már sok szakmai dolgozatot, egy idő után rájöhetett, hogy némelyiket öten olvassák, másikat tízen, amelyik igazán jól sikerült, azt talán néhány tucatnyian is, de abból kettő a bíráló. Nincs is ezzel baj, csak olykor fölmerül az emberben, hogy írhatna valamit, amit száznál többen fognak olvasni.

Magyarországon amúgy is nagyon gyerekcipőben jár a tudománykommunikáció. Kifejezetten rossz a kutatói közösség kapcsolata a laikus társadalommal, akárcsak a politikai döntéshozókkal, aminek manapság láthatjuk a súlyos következményeit. Ez a bizalmi válság ugyanis tragikusan lecsapódik abban, hogy milyen sok ember vírustagadó, oltásellenes, hányan hisznek mindenféle konteókban, és akár halnak is meg emiatt. Emberéletekbe kerül, hogy hiányzik a bizalom a kutatói közösség és a társadalom között.

(...)

(...) A tudományos ismeretterjesztésre is jut állami támogatás? Vannak jó példák Magyarországon vagy máshol arra, hogy felismerték a döntéshozók, mennyire kulcsfontosságú ez a terület?

Talán azért is vált szinte pejoratív kifejezéssé Magyarországon a »brit tudósok felfedezték, hogy…«, mert a britek ezt eszméletlen jól csinálják. Hivatásszerűen művelik, vannak erre szakosodott üzleti vállalkozásaik. Magyarországon ehhez képest nagyon el vagyunk maradva.

Létezik ugyan a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, ami tudomásom szerint az állami költségvetésben is külön rovatként szerepel. Van egy csillagvizsgálójuk, és kiadnak több folyóiratot is, de aligha lehetne átütőnek vagy pezsgőnek nevezni a tevékenységüket. Nem találják azokat a csatornákat, ahol a mai fiatalokat meg lehetne szólítani, márpedig a régi módszerekkel ez nem fog menni. Vannak azért haladóbb fórumok, ahol kiváló tudományos ismeretterjesztés folyik, csak ezeknek a finanszírozása nincs megoldva.

Beszéltünk arról, hogy a járvány megmutatta a tudomány és a társadalom közti bizalmi válságot, de zajlik egy ellenirányú folyamat is: reflektorfénybe kerültek például olyan kutatók és szakértők, akikről korábban alig hallottunk. Ez nem segíthet a szakadék áthidalásában? 

Kétségtelen, hogy kialakult egy fokozott társadalmi figyelem. Az emberek korábban nem tudták, hogy a Pécsi Egyetemen komoly virológiai kutatások folynak, és a médiában többet szereplő két kiváló virológus egyike, Kemenesi Gábor egyébként is évtizedek óta denevérek koronavírusait kutatja. A Mecsekben olyan vírusfajt fedezett fel, amit a tudomány addig nem ismert. Az is kiderült, hogy van néhány járványmatematikus ebben az országban, és néhányszor megkérdezte őket a média. Az újságírók viszont nem mindig tudják megítélni, vajon ki az igazi szakértő és ki nem. Korábban létezett az ELTE-n tudománykommunikáció szak, ahol vendégoktatóként én is adtam néhány órát. Később, sajnos, indoklás nélkül megszüntették, pedig sikeres képzés volt. Az ilyen kurzusokon hamar kiderült, hogy a hallgatóknak, mint leendő tudományos újságíróknak, meg kell mutatni, miként tájékozódjanak a Google Scholarban vagy a Magyar Tudományos Művek Tárában, mert bárki állíthatja azt magáról, hogy ő egy híres kutatója valamelyik szakterületnek.

A teljes interjút a 24.hu közli.