hirdetés

Takács az önálló minisztériumról: Szerintem ez baromság!

Ha végre akartuk volna hajtani a Boston Consulting tanulmányában szereplő kórházbezárásokat, lett volna rá másfél kormányciklusunk – erről is beszélt a Magyar Hangnak Takács Péter.

Az egészségügyi államtitkárral telefonon sikerült interjút készítenie a lapnak, amelynek során beszélt Takács Ézsi Robin menesztéséről a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) éléről és arról, hogy a pszichiátriai ellátás felzárkóztatásáért szerinte senki nem tett annyit, mint ő. A pszichiáterek tiltakozása kapcsán pedig politikai balhét említett. Megtudták azt is, ha nyer a Fidesz, Orbán Viktor április 13-án lát neki a kormányzati struktúra kialakításának.

– A Magyar Hang kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy ha nyer a Fidesz, akkor a következő kormányban lenne önálló egészségügyi minisztérium, a majdani miniszter pedig akár még ön is lehet. Meg tudja erősíteni ezt?

– Szerintem ez baromság, már ne haragudjon. A miniszterelnök soha nem csinál olyat, hogy előre megtervezi kormánystruktúrát. Minden ilyen híresztelés álhír. A miniszterelnök úr mindig azt csinálja, hogy először megnyerjük a választást, utána leül és megnézi, mik azok a kihívások, amelyekkel az országnak szembesülnie kell, majd kiválasztja a megfelelő struktúrát és a megfelelő embert. Minekutána kellően sok évre visszanyúló kormányzati gyakorlata van, így én nem hiszem, hogy ettől a miniszterelnök el fog térni.

Marad a Belügyminisztérium alá szervezett egészségügyi kormányzás?

– Ezt sem állítottam. Azt állítom, hogy a választásokig ilyenekkel nem foglalkozik a miniszterelnök. Addig minden találgatás felesleges.

Néhány nappal ezelőtt a Hvg.hu hosszabban idézett abból az egészségügyi ellátórendszer megreformálásáról szóló tanulmányból, amelyet a Boston Consulting készített még 2020-ban 352 millió forintért, és amelyet önök titkosítottak. Ez az anyag egyebek mellett 38 kórház és 336 rendelőintézet bezárását javasolja a kormánynak. A Tisza szerint ha nyer a Fidesz, hozzákezdenek a megvalósításához. Igaz ez?

– Az az irányadó, amit egy évvel ezelőtt Gulyás Mártonnak elmondtam. A Boston Consulting tanulmánya egy a sok közül és a kormány egy csomó részét nem kívánja végrehajtani. Abban a tanulmányban benne van, hogy bezáratnának harmincegynéhány kórházat, amit mi nem szeretnénk. Hasonló a helyzet a járóbeteg-ellátást illetően is: a járóbeteg-ellátást erősítem, amióta államtitkár vagyok, most Tatabányán adtam át egy új ellátást végző épületszárnyat. A kormány álláspontja változatlan, nem tervezünk bezárást. Rendkívül szánalmasnak tartom, hogy a Tisza Párt az egy évvel ezelőtti nyilatkozatom ellenére ezt most egy szupertitkos tervként próbálja előadni. Ebből is látszik, mennyire kétségbe lehetnek esve a másik oldalon, hiszen ténybeli bizonyítékok vannak arra, hogy pont az ellenkezőjét csináljuk annak, mint ami a Boston Consulting hat évvel ezelőtti anyagában le van írva. Ha végre akartuk volna hajtani, másfél kormányzati ciklusunk lett volna rá. (...)

Az Ézsi-ügy apropóján az ágazatban dolgozók tiltakozásukkal a szakterület egészét érintő számtalan hiányosságra és az ellátáshoz való hozzáférés nehézségeire is felhívták a figyelmet. Ön milyennek ítéli meg a hazai pszichiátriai ellátást?

– Nagyon sokat kellett dolgoznom azért, hogy ne álljon fejre a pszichiátriai ellátás. Négy év alatt most harmadjára fogom emelni a szakterület finanszírozását. E területben értük el a legnagyobb fedezetjavulást, úgyhogy akik most politikai balhét próbálnak csinálni, azok választhattak volna egy jobb szakterületet. Épp ez az államtitkár tette a legtöbb pénzt a pszichiátriába eddig.

– Pénzben kifejezve mit jelent ez a többlet?

– Eddig kétszer is 30 százalék körüli mértékben emeltük meg a HBCS-értékeket (homogén betegségcsoportok, amelyek alapján a különböző beavatkozásokat finanszírozzák – a szerk.). A tavalyi 150 milliárd után most 80 milliárd forinttal emeljük meg a kórházak finanszírozását, ennek keretében emeljük a pszichiátria szakterületre jutó forrásokat is. (...)

A teljes beszélgetés

(forrás: Magyar Hang)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...