hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Elvitte az idő az új szentesi műtéti tömböt

Mégsem épül új műtéti tömb Szentesen. A csongrádi kórház lehet az első, amely áldozatául esik egy tavaly elfogadott, az uniós beruházások szigorú ellenőrzését előíró kormányhatározatnak.

Egy tavaly november végén elfogadott kormányhatározat értelmében amennyiben egy uniós beruházási program  2013 szeptember 30-ig nem ér el 10 százalékos pénzügyi előrehaladást, illetve idén január közepéig nem tud számot adni sikeres közbeszerzési eljárásról, úgy akár hatályon kívül is helyezhető az adott beruházásról kötött támogatási szerződés. A MedicalOnline információja szerint ezzel a lépéssel valószínűleg a szentesi kórház esetében él először a kormány.

Szentesen egyébként 2,4 milliárd forintból új tömb építését tervezték, amelynek során egy helyre gondolták telepíteni többek között az intenzív osztályt, a traumatológiát, s a műtéti részleget, emellett műszervásárlás és a betegirányítási rendszer korszerűsítése is szerepelt programjukban. Idén tavasszal azonban még csak ott tartottak, hogy az események „felpörgetése” érdekében egy közbeszerzési eljárás keretében kívánták kiválasztani az építészeti illetve kiviteli terv készítőjét. Mivel a 2007-2013-as uniós költségvetési évben megkezdett beruházásokat 2015-ben le kell zárni, reménytelen e határidő betartása a Kurca folyó partján található  intézményben.

A 11 tematikus cél

  1.  A kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése
  2.  Az infokommunikációs technológiákhoz való hozzáférés és minőségi szolgáltatások javítása
  3.  A kis- és közepes vállalkozások versenyképességének fokozása
  4.  Az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaságra történő átállás támogatása
  5.  Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése
  6.  Környezetvédelem és az erőforrások hatékonyságának növelése
  7.  A fenntartható közlekedés elősegítése és a kulcsfontosságú hálózati infrastruktúrák előtti akadályok elhárítása
  8.  A foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése
  9.  A társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem
  10. 10.  Beruházás az oktatásba, a készségekbe és az egész életen át tartó tanulásba
  11. 11.  Az intézményi kapacitások és a közigazgatás hatékonyságának fejlesztése

Az uniós források legnagyobb nyertese a 2007-2013-as periódusban az egészségügy volt, hiszen több mint 450 milliárd forintot – 1,8 millió eurót – fordíthatott fejlesztésekre. E keret döntő többsége, közel 52 százaléka a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programból (TIOP) adódott emellett azonban a regionális, a közép-magyarországi illetve a társadalmi megújulás programokból is lehetett az ágazatra fordítani. Az új uniós költségvetési periódusban azonban megszűnik e kedvezményezett helyzet. A 2014-2020 közötti időszakra meghatározott 11 uniós tematikus cél – amelyek alapvetően határozzák meg az elnyerhető fejlesztési források mértékét – már nem elsősorban az egészségügyre fókuszál. Kitörési pont lehet ugyanakkor, hogy a célkitűzések némelyike lehetőséget ad források megszerzésére az egészségügy számára is. Ilyen például a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése, illetve a társadalmi befogadás előmozdítása és a szegénység elleni küzdelem.

Horváth Judit
a szerző cikkei

hirdetés

Könyveink