hirdetés

Elolvad a többletbér

Új pótlékrendszer kidolgozását és legalább tíz éves béremelési programot sürget a Független Egészségügyi Szakszervezet.

A minimálbér emelésével az tavaly bevezetett egészségügyi szakdolgozói bértábla biztosította fizetési többlet a többség számára elolvadt, egy középfokú végzettségű, húsz éve a pályán lévő ápolónő nettó alapbére 100 ezer forint körül van – ez pótlékokkal felkúszhat 130 ezer forintra –, azonban most ugyanennyit visznek haza a pályakezdő ápolók – mondta dr. Soós Adrianna a Független Egészségügyi Szakszervezet (FRSZ) elnöke a Klubrádióban.

A béremelés egy része még csak ígéret, tette hozzá az érdekképviseleti vezető, és emlékeztetett arra, hogy 2011-ben is a fizetések folyamatos emelését ígérte a politika, ez a tendencia azonban két év után megszakad. Az egészségügyben dolgozók nem 40, hanem átlagosan 60 órát dolgoznak hetente, és nem csak az alacsony jövedelem nyomasztja a munkavállalókat, hanem az is, hogy nincs elég gyógyszer, nincs elég kötszer. Az alacsony javadalmazás és a rossz munkakörülmények miatt egyre nagyobb az elvándorlás – vélte Soós Adrianna.

A szakmai bérminimumok és a minimálbér emelése miatt összecsúszó bértáblát csak az egészségügyi fizetések további emelésével lehet rendezni. Erről már a Lánchíd Rádióban beszélt a szakszervezet elnöke. Ismertette azt a javaslatukat is, amely szerint a 30 éve változatlan pótlékrendszeren is változtatni kellene, a FESZ extra pótlékok bevezetését javasolja a kiemelt megterhelést és felelősséget jelentő szakterületeken, mint a sürgősség, a traumatológia, vagy az onkológia. Erről egyébként levelet is írtak Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak. Sürgetik továbbá egy hosszú távú béremelés program kidolgozását, amelyben legalább tíz évre előre látni, hogyan növekednek majd a fizetések.

Bár a FESZ üdvözli a béremelést, de ezzel továbbra sem sikerült közelebb kerülni az uniós országok átlagfizetéseihez, nem csökkentek a munkaterhek, így változatlan a migrációs kedv. Az egészségügy továbbra sem élvezi a politika kiemelt figyelmét, pedig kiváló körülmények között sem lenne könnyű munkavállalókat toborozni erre a területre.

(forrás: Klubrádió, Lánchíd Rádió, Független Egészségügyi Szakszervezet)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...