hirdetés

Kiemelt bérre számíthatnak a szociális szférában dolgozó egészségügyisek

Kiemelt bérezést biztosítana a kormány a szociális ágazatban egészségügyi feladatot ellátó, szakmai végzettséggel rendelkező szakdolgozóknak.

Újabb egyeztetést folytatott Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a szociális ágazatban dolgozók bérhelyzetéről.

A szakpolitikus tájékoztatta a feleket arról, hogy megkezdődött több, bérfelzárkózást érintő előterjesztés közigazgatási egyeztetése. A kormány el szeretné ismerni a szociális ágazatban egészségügyi feladatot ellátó, szakmai végzettséggel rendelkező szakdolgozók nélkülözhetetlen munkáját, és számukra a kiemelt bérezés biztosítását készítik elő. Külön figyelmet kapnak az ágazatban magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, szakmai szolgálatukat bizonyító munkavállalók.

A szakszervezeti vezetők üdvözölték ezt a komoly lépést a bérrendezésben, mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki, mert egyes fenntartóknál anomáliák tapasztalhatók, és bizonytalannak érzik a jogszerű kifizetéseket. Ezért a tárca vezetése abban állapodott meg a szakszervezetekkel, hogy folyamatosan, közösen monitorozzák a szociális fenntartó szervezetek bérfizetési gyakorlatát, és jogsérelem esetén együttesen lépnek fel a munkavállalók érdekében. A felek kölcsönös érdeke az átlátható közpénzfelhasználás és az igazságos bérezés folyamatos fenntartása, megerősítése.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban is, hogy a fizetett munkaközi szünet kérdésére, valamint a többműszakos rendben dolgozók feladatátadás-átvételi idejére eső díjazás ügyére az Ágazati Kollektív Szerződés (ÁKSZ) fejezeti tárgyalásakor kialakított megoldást támogatják. Az ÁKSZ jogi feltételeinek megteremtésére további jogi egyeztetések szükségesek.

Az egyeztetés kitért a bankkártya-költségek kompenzációjának problémájára is, amelyre az Európai Uniós tagállamokban kötelező, úgynevezett alapszámla bevezetése hozhat a közeljövőben tartós és méltányos megoldást. A minisztérium és a szakszervezetek megállapodtak, hogy a szakképzési és továbbképzési rendszer jövőbeni átalakításának kérdéseivel folytatják az egyeztetési menetrendet.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...