Elhibázott volt a járványkezelés egy jelentés szerint

Meg lehetett volna előzni a világjárványt, de hibát hibára halmoztak – állítja a WHO által felkért független testület a hvg.hu szerint.

Az Egészségügyi Világszervezetnek előbb kellett volna nemzetközi vészhelyzetet hirdetnie és utazási korlátozásokat javasolnia, a világ gazdagabb országai pedig egy egész hónapot vesztegettek el azzal, hogy nem csináltak semmit – állapította meg egy független szakértőkből álló testület jelentése, amelyet a hvg.hu idéz.

Egy gyors és együttműködésen alapuló nemzetközi válasz megelőzhette volna, hogy a 2019-es kínai Covid-19 járvány 2020-ban globális katasztrófává váljon – állapította meg egy független szakértőkből álló testület (Independent Panel for Pandemic Preparedness and Response), melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kért fel jelentésük elkészítésére.

A The Financial Times által szemlézett dokumentum nemcsak a WHO-t, hanem a világ vezetőit is elmarasztalja a járványkezelés hibái miatt. Emellett javaslatokat is tesz a jövőbeli járványok kezelésére: létrehozna egy globális egészségügyi fenyegetéseket kezelő tanácsot és több jogot adna a WHO-nak, hogy a kormányok jóváhagyása nélkül vizsgálódhasson és információt is nyilvánosságra hozhasson a különböző járványos betegségek megjelenéséről. Emellett egy 5–10 milliárd dolláros pénzügyi alapot is létrehozna felkészülésre és azonnali reagálásra.

„A testület alapvető változásokat javasol az új rendszer létrehozása érdekében” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a panel két tagja, Helen Clark, volt új-zélandi miniszterelnök és Ellen Johnson Sirleaf, egykori libériai elnök.

A szakértők szerint 2020 februárja elvesztegetett hónap volt, amikor sok ország tehetett volna lépéseket annak érdekében, hogy ellenőrzése alatt tarthassa az új típusú koronavírust és megelőzze a katasztrófát. A jelentés nem vizsgálta a Sars-Cov-2 eredetét, ugyanakkor a kínai hatóságokat és a WHO-t is kritizálja, mert későn vették észre, hogy a vírus Vuhanban emberek között terjed, és nem figyelmeztették időben róla a világot.

„Ha az utazási korlátozásokat gyorsabban és széleskörűbben bevezették volna, komolyan gátolta volna a vírus gyors terjedését. Rá kell jönnünk, hogy a 21. században élünk, nem pedig a középkorban” – mondta Clark.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...