hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

Galgóczi Ágnes: A javuló adatok még nem jelentik a járvány végét

Napról napra javulnak a járványügyi adatok, csökken az elhunytak és kórházban kezeltek, lélegeztetésre szorulók száma, de ez nem jelenti azt, hogy vége van a járványnak, mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, a világban még zajlik a járvány, vannak országok, amelyek épp súlyos járványhullámban vannak, de Magyarországon a védekezésnek, a járványügyi intézkedéseknek és az oltási programnak köszönhetően "most már egy kicsit lazíthatunk". Emlékeztetett rá: lazultak a járványügyi korlátozások, megnyíltak a szolgáltatások, a mozik, színházak, uszodák, fürdők.

Már több mint 4 millió 288 ezren kapták meg az első oltásokat, több mint kétmillióan a másodikat is, emellett megkezdődött az oltás az egydózisú Janssen-oltóanyaggal. Galgóczi Ágnes kiemelte: a következő héten kerül sor a regisztrált 16-18 évesek oltására. Péntekig várták a 16-18 évesek regisztrációját, akik hétfőn, kedden és szerdán foglalhatnak majd maguknak időpontot az oltópontra. Elmondta azt is, az a 16-18 év közötti fiatal, aki most nem regisztrált, a későbbiekben is megteheti, lehetősége lesz a védőoltás igénybevételére. Az oltópontokon továbbra is elérhető az AstraZeneca-, a Szputnyik és a Sinopharm-vakcina. Elértük, hogy mindenki szabadon választhat magának időpontot és helyszínt a védőoltás felvételére. Emlékeztetett rá: a WHO a héten hagyta jóvá a Sinopharm-vakcina veszélyhelyzeti alkalmazását, és ajánlja a 18 éven felülieknek.

Az osztályvezető hangsúlyozta: ahhoz, hogy fenntartható legyen a kedvező védőoltási helyzet, és ne alakuljon ki újabb járványhullám, fontos, hogy minél több embert beoltsanak. Mint mondta, a vakcina egyrészt egyéni védelmet nyújt, megóv a súlyos fertőzéstől, a kórházba kerüléstől, esetlegesen a haláltól, de közösségi védelmet is nyújt, amely megakadályozza a vírus terjedését a közösségben. Ezért azt kérte, aki még nem regisztrált, tegye meg, és a regisztráció után 2-3 nappal már akár időpontot is foglalhat a védőoltásra.

Az osztályvezető kitért arra, hogy még egy darabig szükséges fenntartani a maszkviselési kötelezettséget. A járványügyi helyzet javulásától függően döntenek a távolságtartás, a maszkviselés és a rendezvénytartás szabályainak változtatásáról.

Azzal kapcsolatban, hogy hétfőtől az általános iskolák felső tagozatára, valamint a középiskolákba járók is visszatérnek a jelenléti oktatáshoz, hangsúlyozta, fontos, hogy közülük aki megteheti, vegye fel a védőoltást. Mint mondta, kell idő, amíg a védőoltás kifejti a hatását, de a maszkviseléssel, a higiénés szabályok betartásával és a távolságtartással megakadályozható a fertőzés.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...