hirdetés
2025. július. 13., vasárnap - Jenő.
hirdetés

Eléri a béremelés az egyetemeket – visszafogott örömmel fogadják

Az egyetemi oktatók dolgozók most bejelentett hároméves béremelési programjáról ír a Hír TV, amihez a szakszervezet elégedetlenségét az MTI adja kiegészítésnek.

„2016. január 1-jétől első ütemben 15 százalékkal fog növekedni az oktató- és kutatómunkában dolgozó egyetemi oktatóknak, a tanársegédeknek, az adjunktusoknak, a docenseknek és az egyetemi tanárok fizetése. A következő ütemben 2017. január 1-jétől egy újabb 5 százalék jön ehhez, 2018. január 1-jétől egy újabb 5 százalék” – idézik Balog Zoltán minisztert a hirtv.hu-n.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) értékeli a kormány azon szándékát, hogy hét év után napirendre tűzte a felsőoktatási munkavállalók béremelését, de többet várt - reagált Tőrös Szilárd, a szakszervezet elnöke a csütörtökön bejelentett többlépcsős keresetnövelésre az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az FDSZ sajnálattal állapítja meg, hogy a kormány nem kívánja emelni az adjunktusok, tanársegédek bérarányát a professzori alapilletményhez képest, így az egykulcsos adó bevezetéséből adódó keresetkülönbséget sem kompenzálja - értékelte a bejelentett béremelési szándékot a szakszervezeti vezető.

Tőrös Szilárd jelezte: az FDSZ nem ért egyet a tervezett béremelés 3 évre történő elhúzódásával. E körülmények továbbra sem teszik vonzóbbá az oktatói pálya választását. Általános véleményük, hogy a jelenlegi bérrendszer tovább már nem tartható fenn - rögzítette, hozzátéve: az FDSZ követeli, hogy az oktatói-kutatói bértábla egészüljön ki a felsőoktatási intézményekben tanári munkakörben dolgozók (például nyelvtanárok) beillesztésével, hiszen ők is hozzájárulnak a hallgatók képzéséhez.

Kitért arra is: a kormány 2015. december 1-től az oktatást segítő munkavállalók részére 150 ezer forintos bérminimumot kíván bevezetni, amely lefedi a közalkalmazotti bértábla A1-F7 kategóriáit. Az FDSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy az emeléshez szükséges pénzösszeget az intézményeknek maguknak kell kigazdálkodni.
A felvetett problémák megoldására az FDSZ elnöksége a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi - közölte az érdekvédő.

(forrás: Hír TV, MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...