hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Együttműködik a GE és az SZTE

Megállapodás aláírásával erősítette meg az elmúlt évek együttműködését a GE Healthcare Magyarország Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2020. február 26-án. A közös munkával biztosítják a szakember-utánpótlást, az SZTE szakember-képzésének, továbbképzésének és működésének támogatását, továbbá az egészségipari kutatás és fejlesztés, illetve az ennek eredményeképpen létrejövő technológiák, szellemi termékek innovatív hasznosítását.

A célkitűzés megvalósítását az SZTE országosan kimagasló klinikai jártasságára és szakértői bázisára, valamint a GE Healthcare Magyarország Kft. egészségügyi informatikai és adatfeldolgozási gyakorlatára építve kezdik meg, ezzel magasabb szintre emelve a digitális egészségügyi együttműködést is. A megállapodás célja, hogy az ipari kutatás-fejlesztési projektek közötti együttműködési lehetőségek feltárása és kiaknázása által olyan közös munka valósuljon meg, amely érdemben hozzájárul az SZTE és a GE Healthcare Magyarország Kft. sikereihez.

Az együttműködési megállapodás aláírásakor dr. Rovó László professzor, az SZTE rektora kiemelte, hogy az egészségüggyel nemcsak tantermekben és kutatólaborokban foglalkoznak az egyetemen, hanem a város, illetve a régió első számú betegellátó központja is az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja. Éppen ezért fontos feladat nyitni a külvilág felé, vagyis minél több hazai és nemzetközi intézménnyel, illetve vállalattal hosszú távú együttműködést kezdeményezni és kialakítani. Másik feladat megőrizni az SZTE-n folyó oktatási és kutatási tevékenység magas minőségét, amihez ez az együttműködés is hozzájárul – mondta el a rektor.

Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja a közös munka terveit is kifejtette: a közös gondolkodás a lehető legszélesebb körű, az egészségüggyel kapcsolatos tantervi programok átdolgozásától kezdve – a szakmai workshopok és kongresszusok szervezésén, a terápiás eszközök tesztelésén, az SZTE informatikai rendszerének fejlesztésén keresztül – egészen a hallgatók egészségipari orientációjáig terjed. Ezen kívül cél a mesterséges intelligencia orvosi alkalmazási lehetőségeinek feltárása, a virtuális és kiterjesztett valóság felhasználási módjainak kidolgozása a gyógyításban.

Ferik Attila, a GE Healthcare Magyarország Kft. mérnökségi igazgatója kiemelte, hogy az egyetem és a vállalat számos sikeres projektben működött együtt az elmúlt közel 20 évben, melyek eredményei jelenleg is elérhetőek a világ több mint 160 országában értékesített termékeikben. – Ezt a sikeres együttműködést emeljük most egy még magasabb szintre, bevonva a hallgatókat és az egyetem alkalmazottjait a legújabb egészségügyi mesterséges intelligencia és szoftver alapú kutatási és termékfejlesztési feladatokba, mind a tantermekben mind pedig a vállalat irodáiban – fogalmazott.

Fotó: Bobkó Anna, Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság
Fotó: Bobkó Anna, Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság

(forrás: Szegedi Tudományegyetem)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...